Egy jó mosáshoz wifi és kávéautomata is kell

Jóbarátok, animGIF
Vágólapra másolva!
A magyarok leginkább amerikai sorozatokból ismerik a jelenetet, amikor barátok közösségi mosodában beszélgetnek, esetleg idegenek ismerkednek. A Bubbles non-stop önkiszolgáló mosodalánc múlt héten megnyitotta 18., egyben első vidéki üzletét, Székesfehérváron. Karvalits Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank korábbi alelnöke is lát fantáziát a projektben. Tényleg van jövője Magyarországon egy ilyen vállalkozásnak?
Vágólapra másolva!

A közösségi gazdaság több területet meghódított az utóbbi években: az Uber a tömegközlekedést, az Airbnb a szállásszolgáltatást. Az Egyesült Államokban, illetve néhány európai országban a közösségi mosodák már régóta jelen vannak, Magyarországon viszont most próbálnak teret hódítani.

A 2012-ben indult Bubbles önkiszolgáló mosoda országos szintű terjeszkedést tervez,

franchise partnerek együttműködésével. Megyeri Gábor ötletgazdát ír származású felesége ihlette, aki Magyarországon járva hiányolta a nyugati országokban bevett közösségi mosodai kultúrát.

A Jóbarátok sorozat egyik legkedveltebb jelentéből ismerhetjük a közösségi mosodákat Forrás: Jóbarátok

Kávézó ipari mosógépekkel

A Bubbles mosoda nem egészen azt ígéri, mint amit az amerikai közösségi mosodák. Megyeri Gábor, a Bubbles International Zrt. vezérigazgatója külföldi minták alapján, több típus ötvözésével és modernizálásával tervezte meg a mosodahálózatot.

Az üzletek hangulatukban színes kávézókra hasonlítanak:

van gyereksarok, kanapé, fotelek, kávéautomata és wifi. Utóbbiak miatt munkaállomásként is használhatóak, így munka után be lehet ugrani, és mosás közben még befejezni néhány teendőt.

Az arculat mellett a másik lényeges elem a technológia:

az üzleteket ipari gépekkel szerelték fel,

olyanokkal, amilyeneket például szállodák használnak. Ezek hatékonyabbak, mint a háztartási gépek, az automatikus mosószer adagolóval kiegészítve, a rendszer professzionális mosási technológiát szolgáltat. Nagyobb mennyiségű ruha mosható, és jóval alaposabban, zsíroldóval és fertőtlenítővel.

Ahol a mosógép nem személyre szabott háztartási eszköz

Az Amerikai Egyesült Államokban és bizonyos európai országokban azért népszerű a közösségi mosás, mint szolgáltatás, mert rengeteg a bérelt lakás, ahol a bérleti díjakat megdobja, ha van mosógép. Egyébként sokaknak nincs is, és jellemzően spórolás céljából használják a közösségi mosodákat. Nemcsak a mosógép vásárlása és rendszeres használata (víz- és áramfogyasztás, szervizköltség) kerül sokba, de ott a szárítógép is elterjedt, ami szintén sokat fogyaszt. Bár a spórolás egyenes következmény, valójában nem az anyagiakon van a hangsúly, hanem ott más az ezzel kapcsolatos gondolkodás. A bérelt lakásokból gyakran költöznek az emberek, így ott a mosógép kevésbé személyre szabott háztartási eszköz, mint Magyarországon.

A korábbi MNB-alelnök is lát benne fantáziát

A Bubbles a tervek szerint a jövőben folytatja az aktív terjeszkedést. Év végére már 20-25 üzlet lesz az országban, ebben nagy segítség volt, hogy kockázati tőkebefektető is fantáziát látott az ötletben. Decemberben lesz két éve, hogy beszállt a Wallis Asset Management egyik tőkealapja, a Venturio Kockázati Tőkealap, amellyel közösen tervezték meg a vállalkozás fejlesztését.

Karvalits Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank korábbi alelnöke, a Wallis Asset Management stratégiai igazgatója izgalmas és életképes vállalkozásnak tartja a Bubblest, amely korszerű, kényelmes, takarékos és környezetbarát szolgáltatást nyújt a nagyvárosi háztartásoknak.

Óriási kihívás, hogy egy lokális szolgáltatást sztenderdizált tömegszolgáltatássá alakítsunk. Azt gondoljuk, hogy teret fog nyerni, és nem kell sokat várni, hogy szintet lépjen, akár vidéki városokban, akár nemzetközi terjeszkedéssel” – mondta Karvalits az Üzletrésznek.

Rengeteg oka lehet annak, ha az ember önkiszolgáló mosodába megy Forrás: Bubbles

Ki jár ide és miért?

A Bubblesnek most közel 4000 törzsvásárlója van, akik sokféle okból járnak közösségi mosodába. „Járnak hozzánk olyanok, akik speciális, háztartási mosógéppel nem mosható ruhadarabokat tisztítanak. Mások a szárítógépek miatt jönnek, mert időhatékonyabb a mosás, ha fél óra alatt meg tudják szárítani a ruhákat, illetve az Airbnb-s lakáskiadók is gyakran jönnek, hogy kitisztítsák az ágyneműket” – mondta Megyeri Gábor.

A mosoda éjjel-nappal nyitva tart, ezért

mindenki akkor megy mosni, amikor a legjobban ráér.

Sőt, ünnepnapokon is nyitva vannak, tavaly például szenteste és szilveszterkor is voltak néhány üzletben. „Olyan is előfordult már, hogy egy apuka jött este kilenckor, mert otthon a kisbaba összekoszolta a matracvédőjét, amit egy óra alatt kimosott és meg is szárított. Így már aznap éjjel tovább aludhatott rajta a kisgyerek” – tette hozzá a cégvezető.

Nem az otthoni mosás konkurenciája

Megyeri Gábor szerint a közösségi mosoda nem a háztartási gépek konkurenciája, mert egy kis szatyornyi szennyessel senki sem megy mosodába, inkább a városi életmód részeként tudja elképzelni a mosodahálózatot, és csakis láncként. Ez egy lokális szolgáltatás, hiszen senki sem cipeli el messzebbi pontokra a szennyesét, a mosást pedig nem lehet az interneten elintézni. Belátható távon belül kell lennie egy-egy üzletnek, ezért próbálnak minél jobban terjeszkedni.

Megyeri Gábor, a Bubbles International Zrt. vezérigazgatója Forrás: Bubbles

A mosás mint közösségi élmény

A másik fontos cél a mosás, mint közösségi élmény újbóli megismertetése a magyarokkal. Régen a mosás közösségi tevékenység volt, amikor az asszonyok még a patak partján mostak. Ezt szeretnék most modern környezetbe ültetni. A szolgáltatás itthoni elterjedésének legnagyobb akadálya, hogy

le kell győzni az embereknek azt a fajta begubózást, ami a nagyvárosokban jellemző,

hiszen sokan élnek társas házakban úgy, hogy a szomszédaikat sem ismerik.

Anyagi akadálya nincs, mert nem drága a szolgáltatás, most is főképp magyar lakosok veszik igénybe, csak körülbelül 10 százalék a turista. „Nekünk kell megalapozni ezt a kultúrát Magyarországon, és ez az egyik tervünk. A fő cél most az, hogy minél többen eljöjjenek és kipróbálják a szolgáltatást.

– véli az alapító.