Tizennégy órás, éjszakába nyúló tárgyaláson sem tudott megegyezni a görög delegáció az ország hitelezőivel arról, hogy a bankok milyen összeghatár felett foglalhatnák le a nem fizető jelzáloghitelesek ingatlanjait. Amíg nem születik megállapodás, Görögország nem kaphatja meg a mentőcsomag soron következő részletét.

Görögország hiába tárgyalt 14 órán keresztül, november 15-e, vasárnap hajnali 2-ig a hitelezőivel, nem sikerült megegyezni a mentőcsomag következő részletének feltételéül szabott lépésekről. A tárgyalások elakadását Jeroen Dijsselbloem, az eurócsoport pénzügyminisztereit tömörítő szervezet elnöke jelentette be. A csúszás miatt Athén egyelőre nem kapja meg a 86 milliárd eurós mentőcsomag következő, 2 milliárd eurós részletét és azt a 10 milliárd eurót, ami a görög bankrendszer feltőkésítésére ment volna.

Kitől veheti el a lakást a bank? 

A vita arról folyik, hogy mi legyen az az összeghatár, amely alatt a bank nem foglalhat le egy ingatlant a hátralékos jelzálogkölcsön-tartozás fejében. Görögország hitelezői korlátlan jogokat akarnak adni a bankoknak, míg a görög kormány azzal érvel, hogy így kilakoltatások áradata indulna meg, és tízezrek vesztenék el ingatlanjukat. 

A görög bankoknak hatalmas terhet jelentenek a nem fizető, behajthatatlan ingatlanhitelek. A pénzintézetek szerint sokan szándékosan nem fizetik a tartozásukat, nem pedig azért, mert nem képesek rá, írja a Guardian.com. 

Voltak előrelépések 

Jeroen Dijsselbloem nem csak a tárgyalások elakadását jelentette be, azt is hangsúlyozta, hogy sok kérdésben a felek megegyezésre tudtak jutni. A tárgyalócsoport legközelebb november 16-án, kedden ül össze. 

Jeroen Dijsselbloem dicsérte is a görögöketForrás: MTI/EPA/Olivier Hoslet

Kell a megállapodás 

A görög kormánynak nagy szüksége lenne a 2 milliárd eurós következő részletre, hogy valamelyest enyhíteni tudja a megszorítások hatásait. A hat éve zsugorodó görög gazdaságnak nagy szüksége lenne a görög bankokra, a görög bankoknak pedig mindenekelőtt tőkére van szükségük. 

A tárgyalások elakadása és elhúzódása azért is probléma, mert az unió és a Valutaalap azt nyilatkozta, csak akkor hajlandóak beszélni a görög államadósság egy részének elengedéséről, ha a mentőcsomag tárgyalásai teljesen lezárultak, és Athén bebizonyította, hogy tartja magát a feltételekhez. A görög államadósság jelenleg a GDP 180 százalékán áll, abban Athén és a Valutaalap is egyetért, hogy adósságelengedés (vagy legalábbis a törlesztések átütemezése nélkül) Görögország belátható időn belül nem tud kimászni az adósságcsapdából.