Több mint kétezer offshore céget alapítottak az elmúlt évben

offshore-hálózat, Andy Warhol képe a Sotheby's kiállításán
Vágólapra másolva!
Az elmúlt években jelentősen visszaesett a külföldi érdekeltségű cégalapítások száma Magyarországon, az idei lista élén Ukrajna áll, derül ki az Opten céginformációs szolgáltató elemzéséből.
Vágólapra másolva!

A hazai induló cégek egy jelentős részénél már alapításkor bejegyeznek egy vagy több külföldi tulajdonost, ám ez a gyakorlat az utóbbi években visszaszorulóban van az Opten szerint. 2009-ben még több mint háromezer külföldi tulajdonossal is rendelkező társaságot jegyeztek be, az utóbbi egy évben viszont már csak 2200-at.

Működik a szigor

Az offshore cégalapítások számának visszaesése elsősorban a hatósági szigornak köszönhető, olvasható a cég közleményében. Az adóregisztrációs eljárás jelentősen visszaszorította az eleve visszaélési céllal alapított társas vállalkozások számát, de a működési időszakban is számos új jogszabály korlátozza – több-kevesebb sikerrel – a visszaéléseket.

Kevesebb offshore hátterű céget alapítanak Forrás: AFP/Emmanuel Dunand

A 2000-es évek elejéig bevett gyakorlat volt, hogy olyan országokon keresztül jegyeztek be társaságokat Magyarországon, amelyeknek az adatszolgáltatási rendszere finoman szólva kivetnivalókat hagyott maga után, illetve amelyek alacsony adókkal és erős adótitokszabályokkal bástyázták körül magukat és az ott bejegyzett vállalkozásokat, írja az Opten. Ezeknek a cégeknek a jelentős része még ma is működik.

Kína már nincs az élbolyban

A 2009-ben alapított cégek között már ritkábban találunk egzotikus országokban élő, illetve ott bejegyzett természetes és jogi személyeket: a szomszédos vagy tényleges gazdasági kapcsolattal rendelkező országok sokkal jellemzőbbek, olvasható a cég közleményében.

Az új vállalkozások külföldi tulajdonosain belül zajló átrendeződés azonban az utóbbi években sem állt le: Kína, amely 2009-ben még magasan vezette a listát (205 cégbejegyzéssel), mára eltűnt a rangsorból, és nincs az első nyolcban. A 2015-ös toplista élén az Opten adatai szerint Ukrajna áll 280 cégalapítással.

A külföldiek magyarországi cégalapításainak gazdaságilag nagyon fontos szerepe van:

csak a 2009-ben alapított ilyen cégek 11 ezer alkalmazottnak adnak munkát,

és 21 cég árbevétele haladja meg jelenleg az egymilliárd forintot, közölte az Opten.

Cégek száma
Összes külföldi alapítás 2009-ben3053
- ebből jelenleg is működik830
- ebből megszűnt vagy megszüntetésre irányuló eljárás alá került2223
- ebből a tulajdonosok első cége volt1140
2014-es árbevétel 100 millió forint felett90
2014-es árbevétel 1 milliárd forint felett21

Ugyanakkor a szürke zónás cégalapításoknak komoly hátulütői is vannak, aminek legjobb példája, hogy az öt évvel ezelőtt bejegyzett külföldi érdekeltségű cégek 73 százaléka az Opten nyilvántartása szerint már megszűnt vagy megszüntetésre irányuló eljárás alatt áll, áll a közleményben.