Megint elköltött 13 milliárdot az MNB

Vágólapra másolva!
Újra magyar kézbe került a Budapesti Értéktőzsde Zrt. - írta a Napi.hu pénteken. Az MTI-nek piaci forrásokból megerősítették a hírt, azonban sem a vevő, a Magyar Nemzeti Bank (MNB), sem az eladó, a Wiener Börse nem adott tájékoztatást az ügyletről.
Vágólapra másolva!

A megállapodással a MNB több mint 75 százalékos tulajdonába kerül a BÉT. A Napi.hu értesülése szerint a vételár részvényenként 3550 forint, összesen 13,2 milliárd forint. Az ügylet így 19,2 milliárd forintra értékeli a társaságot. Ez az érték belefér a portál korábbi becslésében szereplő 18-20 milliárd forintos értékhatárba.

Az MTI-nek nyilatkozó piaci forrás szerint a vételár jóval elmarad a korábban becsülttől.

2008 óta osztrák többségi tulajdon

A gazdasági portál emlékeztet arra, hogy a legutóbbi, 2015. október 31-i részvénykönyvi kivonat alapján a BÉT Zrt. 5,413 millió részvényéből a Wiener Börse leánycége, a CEESEG AG kezében 2,731 millió van (50,46 százalék), míg az Österreichische Kontrollbank (ÖKB AG) 993,1 ezer papírja 18,35 százalékot jelent.

A BÉT fő vagyonelemét a Keler Zrt. 46,67 százaléka jelenti,

e társaság saját tőkéje idén év végén várhatóan eléri a 29 milliárd forintot - tették hozzá.

A Wiener Börse az Österreichische Kontrollbankkal karöltve 2008-ban vásárolta ki a BÉT-ben 2004-ben többségi tulajdont szerző banki konzorciumot - amely három magyar magánbefektetőtől vásárolta meg a tulajdonrészt -, így váltak a budapesti tőzsde legnagyobb tulajdonosává.

Régiós tervek

A bécsi tőzsde célja az előző években az volt, hogy regionális központtá váljon, ennek érdekében folyamatosan szerzett tulajdonrészt leányvállalata, a CEESEG AG több régiós tőzsdében is. Bár a megvásárolt részesedésekkel a térképen egy - viszonylag jól festő - régiós birodalmat sikerült létrehozniuk, benne a prágai és a ljubljanai tőzsdével, azonban

igazán integrált egészként működő piacként sosem sikerült összeolvasztania érdekeltségeit

- írta a Napi.hu.

Az MTI megkeresésére a Magyar Nemzeti Bank nem adott tájékoztatást az ügyről, a Wiener Börsét pedig többszöri próbálkozásra sem érte el az MTI.