Nem engedik el Hernádi Zsolt ügyét a horvátok

Hernádi Zsolt
Budapest, 2015. november 13. Hernádi Zsolt, a Mol Magyarország elnök-vezérigazgatója interjút ad az MTI újságírójának a Mol fővárosi székházában 2015. november 11-én. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Nem fogadja el a német és az osztrák álláspontot a zágrábi kormány, és tovább körözik Hernádi Zsoltot. A horvát igazságügyi miniszter abszurdnak nevezte, hogy a Mol elnök-vezérigazgatóját a magyar bíróság felmentette volna a horvát vádak alól.
Vágólapra másolva!

Továbbra is körözi Hernádi Zsoltot Horvátország. A zágrábi kormány magyarázatot követel azoktól az országoktól, amelyek megtagadták a Mol elnök-vezérigazgatójának letartóztatását, mondta Orsat Miljenic igazságügyi miniszter.

Egyszer már felmentették

Ausztria és Németország nemrég arról értesítette Horvátországot, hogy nem körözik tovább Hernádi Zsoltot. Elfogadják ugyanis az érvelést, hogy senkit sem lehet ugyanazért kétszer perbe fogni. A Mol vezetője ellen ugyanis Magyarországon is folyt eljárás a horvátországi vádak alapján, a bíróság felmentette, írja az al-Jazeera.

Hernádi Zsolt, a Mol Magyarország elnök-vezérigazgatója Forrás: MTI/Kovács Tamás

A horvát miniszter abszurdnak tartja az érvelést. "Magyarországon magánvádas eljárás folyt" - mondta Orsat Miljenic. Szerinte ezzel a megoldással az európai kiadatási egyezmény értelmét veszítheti. "Mindenki magánvádas eljárást kezdeményezhetne, és nem adhatnák ki.

A végsőkig elmegyünk,

és tisztázzuk az ügyet, mert vannak más európai intézmények, például a luxembourgi európai bíróság, ahol megoldást találhatunk", mondta Orsat Miljenic.

Vesztegetéssel gyanúsítják

A horvát ügyészség szerint Hernádi Zsolt kenőpénzt adott Ivo Sanader volt miniszterelnöknek, hogy a Mol megszerezhesse a horvát olajtársaság, az INA irányítási jogát. A Mol 49,08 százalékos tulajdonrésszel az INA legnagyobb tulajdonosa. A

zágrábi kormány megpróbálja átvenni az INA irányítási jogát a magyar vállalattól.

A tárgyalások eddig eredménytelenek voltak.