Az őscsemegés CBA-alapító átadja a gyeplőt a fogathajtónak

CBA, A magyar üzletlánc, CBA üzlet, Baldauf László, a CBA Kereskedelmi Kft. elnöke, Glattfelder Béla, a Fidesz európai parlamenti képviselője és Orbán Viktor
Vágólapra másolva!
Baldauf László, a CBA elnöke és tulajdonképpeni alapítója nyugdíjba megy. 2016 januárjától Lázár Vilmos váltja, aki jelenleg a CBA felügyelőbizottságának elnöke és a cég résztulajdonosa.
Vágólapra másolva!

Baldauf László, a CBA elnöke hatvanévnyi munkában töltött idő után az év végével nyugdíja megy, az elnöki pozíciót 2016. január 1-től Lázár Vilmos tölti be, akinek a kinevezését a CBA tagsága egyhangúlag támogatta - közölte a CBA. Baldauf László lemondását november 24-én, kedden a cég hivatalos taggyűlésén jelentette be, ahol örökös tiszteletbeli elnöknek választották meg.

17 évesen lett boltvezető

Baldauf László 14 évesesen kezdett dolgozni a Csemege Kereskedelmi Vállalatnál, 17 évesen boltvezető lett. Külön engedéllyel, ugyanis még nem volt nagykorú. 32 évesen az első éjjel-nappali, a Blaha Lujza téri Csemege áruház vezetője lett.

Baldauf László az ötvenes években lett csemegés Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

1992-ben Baldauf László maga köré szervezett egy csapatot, hogy a Közért boltok privatizációjában részt vegyenek. Tíz kipróbált boltos fogott össze, mert

üzletláncként előnyösebb pozícióból indultak a privatizációs pályázatokon,

mintha egyenként pályáztak volna. A felkínált 330 boltból megszereztek 17-et, innen indul a CBA története. A csapat egyben maradt, és beszerzési és értékesítési társulásként folytatta a terjeszkedést. Baldauf Lászlóról és a CBA történetéről itt írtunk bővebben.

Nem az övék a CBA

Baldauf László utódja, Lázár Vilmos fogathajtó, üzletember, a CBA felügyelőbizottságának elnöke, a Magyar Lovassport Szövetség elnöke, a Nemzeti Vágta elnöke. Hétszeres kettes fogathajtó világbajnok, tízszeres kettesfogathajtó magyar bajnok és derby győztes. A díjhajtás rekordere, hiszen hat évig 1997 és 2003 között veretlen volt a hazai és a nemzetközi versenyeken.

Orbán Viktor és Lázár Vilmos Overdose-zal Forrás: MTI/Illyés Tibor

Lázár Vilmosról és testvéréről, Zoltánról sokan azt gondolják, hogy ők alapították a CBA-t. Valójában a megalakulás után jó egy évvel érkeztek az üzletlánchoz.

Eredményes sportolók, két jó arc, akiket ki lehet rakni az ablakba" - mondta az Origónak egy hosszú ideje az iparágban vezető pozíciót betöltő szakember.