Elhárult az utolsó akadály, Matolcsyék vihetik a tőzsdét

2015.12.03. 11:41

A GVH engedélyezte, hogy a Magyar Nemzeti Bank megvásárolja a Budapesti Értéktőzsde nagy részét. A versenyhivatal szerint a tőzsde megvásárlása nem torzíthatja a piaci versenyt, mert a tőzsde és a KELER monopóliumban végzi a tevékenységét.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezte, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közvetlen, egyedüli irányítást szerezzen a Budapesti Értéktőzsde Zrt. (BÉT) felett, és ezáltal közvetett egyedüli irányítójává váljon a KELER-csoportnak is, tájékoztat közleményében a GVH.

Nem károsul a verseny, hiszen nincs is

A GVH az összefonódás hatásainak értékelésekor megállapította, hogy az MNB-csoportnak, a BÉT-nek és a KELER-csoportnak nincs azonos tevékenysége, ugyanakkor vizsgálta, hogy a BÉT és a KELER-csoport közötti, a – jelen összefonódás nélkül is – fennálló kapcsolódásokban bekövetkezhet-e a versenyre káros változás abból adódóan, hogy a KELER-csoport és a BÉT egy vállalkozáscsoportba, az MNB-csoportba került.

A GVH döntése szerint kizárható a kedvezőtlen versenyhatás a tranzakció engedélyezését követően, mivel:

  • Az MNB-nek sajátos közérdekű feladatai miatt nincs objektív érdekeltsége a BÉT és a KELER-csoport közötti jelenlegi kapcsolat piactorzító megváltoztatásában.
  • A BÉT és a KELER-csoport természetes monopólium jelleggel kizárólagosan végzi az egymáshoz kapcsolódó tevékenységeit, így nem lehet versenytársuk.
  • A KELER-csoportnak diszkriminációmentesen kell nyújtania szolgáltatásait a jogszabály alapján.

Számlákat vezet és nyilvántart

A KELER a Központi Elszámolóház és Értéktár, ez végzi (a BÉT-tel közösen) a tőzsdei forgalom elszámolását. A KELER vezeti a magyarországi brókercégek pénz- és értékpapírszámláit, emellett a cég a központi értéktári funkciót is ellátja, a KELER végzi a központi értékpapír-nyilvántartást, a központi értékpapír-számlavezetést.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK