Jó hír érkezett a Richtertől

Tízből csak két ember szed gyógyszert: te is közéjük tartozol? dr. life gyógyszer orvosság
Vágólapra másolva!
A Richter bejelentette, hogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) befogadta a Richter által bioszimilárisként kifejlesztett készítményének törzskönyvezési kérelmét. Egy korábbi megállapodás alapján a termék értékesítése a Stada-val együttműködve történik majd. 
Vágólapra másolva!

A bioszimiláris pegfilgrastim a Richter saját fejlesztése, amelynek referencia terméke az Amgen cég Neulasta márkanevű gyógyszere. A pegfilgrastim olyan vényköteles gyógyszer, amely csökkenti a kemoterápiás kezelésektől kialakuló alacsony fehérvérsejt szám miatt fennálló fertőzésveszély kockázatát. Az originális termék szabadalmi védettségének lejáratát követően, a Richter és a Stada között idén létrejött licenc és értékesítési megállapodás értelmében a bioszimiláris pegfilgrastim piaci bevezetését mindkét fél saját márkanév alatt tervezi Oroszország kivételével a földrajzi Európa területén.

A bioszimiláris termékek a Richter portfoliójának fontos részét képezik majd, a hír pedig pozitív a magyar gyógyszergyár tőzsdei kereskedésre nézve az Equilor szerint.

A Richter heti bontású árfolyamgrafikonja 2009 óta Forrás: Investing.com, Investor.hu