Összeomlott a dohányellátó rendszere, sorban állnak a trafikosok

Vágólapra másolva!
Nem minden trafikba jut majd áru ezen a héten.
Vágólapra másolva!

Még csak november óta működik, de most összeomlott az Országos Dohányboltellátó Kft. a Népszabadság szerint. A lap azt írja, december közepéig csak készpénzzel lehet fizetni a dohányellátó viszonteladói központjaiban, a kereskedőknek ráadásul sorszámot kell húzniuk, így a későn érkezőknek már nem biztos, hogy jut áru.

A cég honlapján is közzétettek egy felhívást, amely szerint a kereskedőknek korábban kell leadniuk a rendeléseiket ezen a héten. Továbbá darabszámlimitet is bevezetnek.

A www.odbe.hu oldalon megjelent felhívás Forrás: Origo

Az Országos Dohányboltellátó Kft. a Continental-tulajdonos Sánta János egy másik cégének, a Tabán Trafiknak és a British American Tobaccónak a közös vállalata. Novembertől monopóliumuk van a dohány-nagykereskedésben.

A gyártók és a trafikosok közé beiktatott cég a forgalom három százaléka fejében veszi fel a rendeléseket, és szállítja ki a gyártók termékeiből összeállított csomagokat. Ez hozzávetőlegesen 16 milliárd forint versenymentes bevételt jelent a cég számára – írja a lap.

A trafikosok megrohanták a dohányellátót

A Népszabadság kérdésére a cég azt mondta, hogy a probléma csak ideiglenes. És az okozta, hogy a nagyobb cégek csak későn szerződtek le velük, így sok trafikban áruhiány alakult ki, így most több trafikos igyekszik feltölteni az árukészletét.