A Bankszövetség reagált a bankadó átalakítására

2015.12.11. 11:52

A Magyar Bankszövetség támogatja, hogy a kormány a bankadó csökkentésére készül. A kormányjavaslat szerint 2016-ban a bankadó felső kulcsa 0,07 százalékkal csökken, 0,24 százalék lesz. Az alsó kulcs marad 0,15 százalék.

A Magyar Bankszövetség támogatja a bankadó csökkentéséről szóló javaslatot, annak irányát a gazdaság növekedése szempontjából nélkülözhetetlennek tartja, és 2016-ra vonatkozó mértékét elfogadta - közölte Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára.

Volt egyeztetés 

Kovács Levente megerősítette, hogy a bankadóról a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) több körben egyeztetett a Magyar Bankszövetséggel, így a most a parlament elé beterjesztett változatot is megismerték a benyújtás előtt. A bankok extra terheinek következetes leépítése azt szolgálja, hogy a magyar bankszektor visszanyerje régiós versenyképességét, és betöltse szerepét a gazdaság finanszírozásában" - fogalmazott Kovács Levente.

Kovács Levente szerint az extra terheknek csökkenniük kell, hogy a magyar bankszektor versenyképes legyenFotó: Hajdú D. András [origo]

A felső kulcs csökken 

A javaslat szerint az adó felső kulcsa további 7 bázisponttal (0,07 százalékponttal) csökken, így az eddigi 0,31 százalékos terv helyett 0,24 százalék lesz. Az alsó kulcs változatlan marad, 50 milliárd forintig 0,15 százalék. Az adó alapja - jövőre is - a bankok 2009-es módosított mérlegfőösszege maradna.

Az EBRD-megállapodás alapján 

Az NGM december 10-én, csütörtökön közölte: a kormány az Európai Bizottság újabb informális jelzései alapján javasolta az országgyűlésnek a bankadóról szóló törvénynek az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) egyetértési megállapodásának megfelelő módosítását.

A kormány a javaslat kidolgozása során folyamatosan egyeztetett a Magyar Bankszövetséggel, valamint az Európai Bizottság Versenypolitikai Főigazgatóságával, hogy a bankadó szabályozás mindenki számára elfogadható és az európai szabályoknak is megfelelő legyen - jelezték. A kormány továbbra is elkötelezett az EBRD-megállapodás betartása mellett, amelynek megfelelően 2017-től a korábbiaknak megfelelően tovább csökkenne a bankadó teher - hangsúlyozta az NGM. Hozzátették, emellett a kormány olyan szabályozást kíván bevezetni, amely mind a magyar bankok, mind az Európai Bizottság Versenypolitikai Főigazgatósága számára elfogadható, és amely a bankok számára egy kedvezőbb, rugalmasabb és előremutatóbb megoldást kínál.

2017-ben is csökken 

A kormány a 2017-re érvényes bankadó szabályozást 2016 első felében, a 2017. évi költségvetéssel párhuzamosan nyújtja be az országgyűlésnek. A tavaszig fennálló időtartam lehetőséget teremt egy olyan megoldás kialakítására, amely továbbra is megfelel az EBRD egyetértési megállapodás eszmerendszerének - közölte a tárca.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK