Gyorsítósávba ért a mobilnet a hazai vállalkozások körében is

2015.12.17. 08:00

A negyedik generációs mobilhálózatok kiépülésével az üzleti szegmensben is egyre inkább felértékelődik a mobilinternet szerepe. Kutatások szerint a hazai kis- és középvállalatoknak a zöme már rendszeresen használja a szolgáltatást a legkisebb képernyőjén, az okostelefonján keresztül is.

A mobilinternetet már megjelenése óta emlegették a vezetékes széles sáv valamikori csereszabatos alternatívájának. Ahhoz azonban, hogy ez az üzleti felhasználók számára is nyilvánvaló legyen, kellett jó néhány év, kellettek az okostelefonok, táblagépek és egy újabb technológiai ugrás, a 4G technológia megjelenése.

Mobilra váltanak a vállalkozások

A technológiai generációváltás Magyarországon különösen ebben az évben gyorsult fel mindhárom hazai szolgáltatónál. Az év végére mindegyikük bőven 90 százalék feletti lefedettséget épített ki. Az e téren bekövetkezett látványos fejlődés is arra ösztönözheti a hazai vállalkozásokat, azon belül is a kisebb infokommunikációs büdzsével működő kis- és középvállalatokat, hogy internetkapcsolatukat mobil technológiára építsék.

Egy éve még egy akkori kutatás szerint a hazai kis- és középvállalkozásoknak (kkv-k) csupán a hetede minősült informatikailag teljes mértékben mobilnak, azaz nemcsak az íróasztalnál intézte levelezését és érte el az internetet. Okostelefont és mobilinternetet csak minden ötödik cég adott a szellemi alkalmazottak többségének, de a kkv-k többsége már akkor jelezte, hogy informatikai fejlesztés esetén elsősorban okostelefont és laptopot vásárol majd, ha teheti, vagy ha szükség van rá. Erre az évre a harmaduk ígért ilyen jellegű beruházást.

A mostani kutatások már látványosabb fejlődést jeleznek.Az üzleti távközlési piacon a mobilinternet egyre növekvő szegmensnek számít, a hazai vállalati körben is jelentős a penetrációbővülés" – válaszolta megkeresésünkre Gál Tamás, a BellResearch vezető tanácsadója.

Gyorsuló átrendeződés

A magyar infokommunikációs piacot rendszeresen monitorozó piackutató legfrissebb adatai szerint a céges mobilelőfizetéssel rendelkező hazai kkv-k 73 százaléka, vagyis közel a háromnegyede fizet elő „small screen" - azaz okostelefonon használt - mobilinternet-szolgáltatásra is. A tényleges használói kör azonban még szélesebb is lehet az integrált többes díjcsomagok miatt.

Felgyorsult a technológiai generációváltásForrás: Magyar Telekom

A hazai vállalkozások körében, beleértve a nagyvállalatokat is, a mobilinternetnek nemcsak az elterjedtsége nő, hanem a fontossága is. A vállalati döntéshozók mintegy harmada kifejezetten üzletkritikusnak tekinti, hogy okostelefonján keresztül legyen folyamatos internetkapcsolata, amelynek a kiesése nagyon komoly problémát jelentene a cége számára, további egyharmaduknál is okozna érezhető nehézségeket.

A kutatók szerint a cégeknél ma még gyakrabban kötik a mobilinternet-használat lehetőségét beosztáshoz, vagy pozícióhoz, mint tényleges munkakörhöz. Kedvező jelek mutatnak azonban már arra is, hogy az okos eszközök és a hozzájuk kapcsolódó mobilinternet használata a vezetői szint korábbi „privilégiumából" a munkavállalók egyre szélesebb köre számára válik elérhetővé.

1. dia
BYOD-ban is fő a biztonság
A szakértők úgy látják, hogy a telefonokon használt mobil szélessáv előbb-utóbb az üzleti szegmensben is teljesen általánossá válik, ám ehhez az okostelefonokkal és mobilinternettel kapcsolatos biztonsági aggályoknak mérséklődniük kell. Mindenekelőtt megoldásokat kell találni az okoseszközök tudatos vállalati integrációjára. A saját eszközök munkahelyi használatát BYOD" (Bring Your Own Device) itthon a kis- és középvállalatoknak közel a kétharmada teszi már lehetővé. Az ehhez szükséges stratégiával azonban a középvállalatok alig több mint egyötöde, a kisvállalatoknak a 12 százaléka, míg a mikrovállalkozásoknak alig 3 százaléka rendelkezik.

A cikk megjelenését a Magyar Telekom támogatja. Az Origo Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt. kizárólagos tulajdonosa a Magyar Telekom Nyrt.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK