Mélyponton a Diákhitel kamata

hitel
Budapest, 2011. december 19. A Diákhitel Központ Zrt. megújult ügyfélszolgálati irodája Budapesten. MTI Fotó: Soós Lajos
Vágólapra másolva!
A szabad felhasználású Diákhitel1 kamata 2016 első félévére 14 éves fennállásának legalacsonyabb szintjére, 3,9 százalékra csökken, jelentette be Bugár Csaba, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója.
Vágólapra másolva!

2010 óta a kamat mértéke 9,5 százalékról majdnem a felére, 4,9 százalékra csökkent 2015 második félévéig. Most újabb 1 százalékpontos csökkentésről döntöttek, közölte a vezérigazgató.

Még sosem volt ilyen alacsony a kamat Forrás: MTI/Soós Lajos

A kötött felhasználású Diákhitel2 jövő januártól június végéig érvényes teljes kamata 5,15 százalék lesz, melyből a hitelfelvevők számára felszámított kamat továbbra is mindössze fix 2 százalék, mondta Bugár Csaba. Az ezen felüli kamatrészt a magyar állam kamattámogatás formájában állja a hitelfelvevő helyett.

A kedvező kamatfeltételek a következetes finanszírozási politikának, és a törlesztők fizetési fegyelmének köszönhetők,

a hitelt felvevők 97 százaléka megfelelően törleszt.

Bugár Csaba kitért arra is, hogy a két hitel kamata másfél év múlva egy szinten lehet.