A kormány új törvényeket ad a magyaroknak karácsonyra

Hitel, költekezés, eladósodás - Így előzd meg a karácsonyi vásárlási lázt család ajándék
Vágólapra másolva!
Az ünnepek előtt csúcssebességre kapcsolt a törvénygyár. Csökken az új lakások áfája, van új Quaestor-törvény, a kormány elengedi Budapest kezét a BKV finanszírozásában, az e-cigarettások együtt szívhatnak a dohányosokkal. Andy Vajna állami hitelt kap a TV2 megvásárlásához. A Magyar Telekom eladta az Origót, és szerződést bontott Ákossal az énekes nőkkel kapcsolatos kijelentései miatt. A kormány ezt nem hagyta szó nélkül, felbont minden mobilinternet-előfizetést a céggel. Gattyán György és egy nyugdíjas közszolga is pert nyertek az állam ellen Strasbourgban. Ez volt a héten a gazdaságban.
Vágólapra másolva!

Év vége előtt a parlament még gyorsan pontot tett néhány törvénymódosítás végére. Elfogadta az országgyűlés az új építésű lakóingatlanok forgalmi adójának a jelenlegi 27 százalékról 5 százalékra való csökkentését. A csökkentés a 150 négyzetméternél kisebb lakásokat és a 300 négyzetméternél kisebb házakat érinti. A 300 négyzetméter alatti ingatlanoknál nem kell építési engedélyt kérni a jövőben, mindössze bejelentési kötelezettség lesz.

Csökken a lakásáfa

Rogán Antal azt is bejelentette, hogy aki magának épít, az az építkezés során keletkező számlák után visszaigényelheti majd az áfát 5 millió forintig.

Lázár János pedig azt mondta, a családi otthonteremtési támogatásoknál 2,6 millió forint támogatást kaphat, aki két gyermekkel vesz új lakást. A háromgyermekesek, vagy azok, akik tíz éven belül három gyereket vállalnak, 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást, továbbá 10 millió forintos, 25 éves futamidejű, maximum 3 százalékos kamatozású hitelt kaphatnak.

A lakáspiacra ráfér az áfacsökkentés

Októberben az építőipari termelés volumene 7,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, a termelés a két építményfőcsoportban ellentétesen alakult, az épületek építése 18,4 százalékkal emelkedett, az egyéb építmények építése 23,5 százalékkal csökkent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

27-ről 5 százalékra csökken az új lakások árának áfatartalma Forrás: MTI/Jászai Csaba

Questor-törvény újratöltve

Újabb Quaestor-törvényt fogadott el a parlament, miután az Alkotmánybíróság az előző verziót visszadobta. A Quaestor-cégcsoport károsultjai beléphetnek egy kárrendezési alapba. A kárrendezésben kifizetett összeget úgy állapítják meg, hogy a befektetett összegből elsőként levonják a korábban realizált hozamot, majd a befektetési kockázat megjelenítéseként a 3 millió forint feletti befektetésekből egy 11 százalékos önrészt is.

A kifizetett kártérítés továbbra sem haladhatja meg a 30 millió forintot.

Nemcsak a Quaestornál történt, hanem a hasonló típusú visszaélésekre, vagyis más cégek károsultjaira is kiterjed az új szabályozás - emelte ki az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára.

Mindenki egyformán fog szívni

A parlament megszavazta azt a törvénymódosítást is, ami kimondja, hogy 2016 májusától csak dohányboltban lehet majd e-cigarettát venni, az e-cigarettások pedig csak azokon a helyeken használhatják az eszközt, ahol dohányozni is szabad.

A kormány a dohányosok közé küldi az e-cigarettásokat Fotó: Hirling Bálint - Origo

Pénz nincs, csak szabad kéz

A kormány azon javaslatára is rábólintott a parlament, ami átalakítja, hogyan finanszírozhatja a főváros a BKV-t. A jövőben a budapesti kerületek kevesebb pénzt kapnak majd az iparűzési adóból. A budapesti önkormányzat ezzel 2017-re az osztott bevételek 54 százalékával rendelkezhet majd, amelyből a jelenlegi 4 százalék helyett annyit fordít közösségi közlekedésre, amennyit szükségesnek lát.

A módosítás továbbra sem oldja meg teljes körűen a BKV problémáit, sőt a helyzet rosszabb, mint amilyen volt - így reagált Tarlós István főpolgármester a jogszabály-módosításra.

A módosítás ugyanis arra utal, hogy a kormány nem akar több pénzt adni a BKV-ra a fővárosnak,

hanem azt várja, hogy Budapest költsön rá többet az iparűzési adóból. Pontosabban, hogy az iparűzési adót először a közlekedésre költse. Ami értelemszerűen azt jelenti, hogy más dolgokra kevesebb pénz marad az adóból.

Magántévé közpénzből

Andy Vajna cége, a Magyar Broadcasting Co. Kft. mintegy 6,72 milliárd forint hitelt kap az Eximbanktól a TV2 megvásárlására. Andy Vajna már korábban 2,5 milliárd forintot utalt a cégnek a saját pénzéből.

Az Eximbank egy teljesen állami tulajdonú bank,

amelyet azért hoztak létre, hogy segítse a magyar vállalatok exporttevékenységét. A bankot Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felügyeli.

Állami banktól kap kölcsön Andy Vajna a TV2-re Fotó: Valuska Gábor

Eladják az Origót

A Magyar Telekom megállapodást írt alá a New Wave Media Kft.-vel az Origo Zrt.-ben meglevő 100 százalékos tulajdoni részesedésének eladásáról körülbelül 13,2 millió euró (hozzávetőleg 4,2 milliárd forint) értékben. A tranzakció várhatóan 2016 első negyedévében zárul le.

A kormány megtorolta

A kormány utasította az összes minisztériumot és a háttérintézményeiket, hogy bontsák fel mobilinternet-előfizetési szerződéseiket a Magyar Telekommal.

Az ügy előzménye, hogy a Magyar Telekom közölte, felbontja szponzori szerződését Kovács Ákossal, mert az énekes-dalszerző egy interjúban

azt mondta, hogy a nőknek az a dolguk, hogy valakihez tartozzanak, és valakinek gyereket szüljenek.

A Telekom szerint, amit Ákos mondott, nem összeegyeztethető a cégcsoport hitvallásával és értékrendjével.

Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint a Telekom lépése ellentétes a magyar alkotmány szellemével.

Szavazzon!

Ön szerint kinek van igaza?

Egy nyugdíjas nyert az állam ellen

Egy közalkalmazottként dolgozó nyugdíjas beperelte a magyar államot, mert a nyugdíjtörvény értelmében a fizetése mellett nem kapott nyugdíjat. A szabály a versenyszférában dolgozókra nem vonatkozik, és a közalkalmazottak közül sem mindenkire, miniszterekre és polgármesterekre például nem. Az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint a nyugdíjtörvény ellentétes a megkülönböztetés tilalmával, és sérti az Emberi Jogok Európai Egyezményét.

A nyugdíjasnak 5,7 millió forint kártérítést ítéltek meg.

2013 közepe óta az öregségi nyugdíjra jogosult közszolgáknak választaniuk kell: vagy nyugdíjba mennek, vagy tovább dolgoznak, de a fizetésük mellett nem utalnak nekik nyugdíjat. Ötezren vannak, akik az elmúlt években nem kapták a nyugdíjukat, mert dolgoztak. Ha mind az ötezren perelnek, az állam több mint 20 milliárd forintot bukhat.

A pornókirály nyert az állam ellen

Az Európai Bíróság szerint nem tekinthető adóelkerülésnek az, hogy Gattyán György cége a Livejasmin.com internetes erotikus oldal működtetését egy másik uniós tagországba helyezte át azért, mert ott alacsonyabb az áfakulcs. A Docler-csoport a jövőben is stratégiai partnerként tekint Magyarországra.

A rabok nyernek az állam ellen

Lejárt a magyar kormánynak adott határidő, így néhány hónapon belül hatszáz rabnak ítélhet meg kártérítést a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága. A végső számla tízmilliárd forintra is rúghat.

Az Origót kiadó Origo Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt. kizárólagos tulajdonosa a Magyar Telekom Nyrt.