Nem volt ennél menőbb ajándék 1975-ben

pet rock
Egy kis segítséggel teljesítik a "Támadj!" vezényszót
Vágólapra másolva!
Kiscica, kiskutya, kiskő – gondolta egy leleményes vállalkozó negyven évvel ezelőtt, és milliomos lett belőle.
Vágólapra másolva!

Négy évtizeddel ezelőtt Gary Dahl szabadúszó szövegíró egy bárban ücsörgött Los Gatosban, Kaliforniában. A társaságban kutyákról, macskákról, hörcsögökről, aranyhalakról volt szó, és minden más állatfajról, amelyet lakásban szokott tartani az ember. Viccesen megjegyezte, hogy

az ő kisállata mindenki másénál jobban viselkedik,

mert egy darab kő. Nem kell sétáltatni, fürdetni, etetni, sosem betegszik meg és mindig szót fogad.

A termék

Ennek a továbbgondolásából született meg az év őrülete, ahogy, bár nagyon rövid időre, az újfajta vállalkozó eszménye is, amelyet Dahl testesített meg.

A semmit valamiként eladni persze nem volt új akkor sem,

ráadásul Dahl leleménye nem is egészen szélhámosság. A kavicsok mellett a dobozban saját szerzeménye, a 32 oldalas kavicsápoló kézikönyv is helyet kapott, tele a gegjeivel és szójátékaival.

Egy kis segítséggel teljesítik a "Támadj!" vezényszót Forrás: Wikimedia

A kézikönyv

Ez volt a valódi termék, ez a vicces, szellemes szöveg, eredeti és hiánypótló, még ha minden társadalmi hasznosulás híján is. A kézikönyvből a szerencsés tulajdonos megtudhatta,

az „ül” és „itt maradsz” vezényszavakkal semmi gondja nem lesz,

a „gurulj át” is gyorsan megy, ha segít a gazdi. Az olyan utasításokat, mint „ide hozzám”, az „állj fel”, a „fogj vele kezet” szinte lehetetlennek írja le a manuál, de a „támadj” egész könnyű, ha segítő kezet nyújt hozzá az ember.

A terv

A projekt közel nullás önköltségből valósult meg – a kiskönyv úgy készült el, hogy Dahlnak egyébként is volt egy nyomdai megbízása, és egyszerűen hozzácsapta a saját szövegét.

A kövek darabja egy centbe került.

Az egyetlen valódi költség a munkaerő volt a dobozméretezéshez. Az ötletgazda

egyetlen éve alatt 1,5 millió dollárt keresett

az eredeti poénnal (akkor, amikor az Egyesült Államok lakossága 216 millió). A fogyasztói ár végül 4 dollár lett.

Az utóélet

Tulajdonképpen a Pet Rock vírusvideó volt, messze a YouTube, messze a közösségi média, messze az internet előtt.

Dahl bekerült a Tonight Show-ba, és a Time címlapján szerepelt.

Az idén elhunyt vállalkozó kétszer próbálta, ám soha nem tudta megismételni elképesztő sikerét – egyszer volt az Államokban kavicsvásár. De 1975 karácsonyán nem létezett menőbb karácsonyi ajándék a lélegző dobozban kínált, szalmára fektetett, sima, gömbölyded kődarabnál. Aki nem hiszi, csinálja utána.