A szakszervezeteknél kiverte a biztosítékot, hogy a cégvezetés egyoldalúan felrúgta a tulajdonos, a Miskolc Holding Zrt. által is szentesített egységes bérmegállapodást, és csak a járművezetőknek adott november elejétől 5 százalékos emelést.

Sztrájkkal kezdhetik az évet a miskolci tömegközlekedésben dolgozók, akik az idei, jóváhagyott, ám a munkáltató által „elcsalt” béremelésükért harcolnak még most, az év utolsó napjaiban is. A szakszervezetek úgy tervezik, hogy leghamarabb január 4-én leáll a városi közlekedés – olvasható az érdekvédők közös közleményében. 

Egyoldalú változtatás

A Miskolc Holding Zrt. felrúgta a kétoldalú bérmegállapodást, a minden dolgozót érintő bérfejlesztés helyett csak a járművezetőknek adott 5 százalékot. A már korábban megalakult sztrájkbizottság felszólította a munkáltatót: mielőbb üljenek tárgyalóasztalhoz, hogy megállapodhassanak a sztrájk idejére vonatkozó elégséges szolgáltatás mértékében és feltételeiben.

Tekintettel a lakosságra

A szakszervezetek azt írják: sajnálják, hogy a végső érdekérvényesítő eszköz bevetésére, sztrájkra kényszerítik a munkavállalókat, és ezzel kellemetlen helyzetbe hozzák a város lakosságát, az utasokat. A járművezetők azonban a kialakult helyzet ellenére sem akartak az ünnepek alatt a lakosságnak kellemetlenséget okozni, ezért úgy döntöttek, január 4-e előtt nem hirdetik meg a leállást.A szakszervezetek visszautasítják a Miskolc Holding Zrt. részéről a helyi médiában történő félretájékoztatást, miszerint a vita tárgya a jövő évi béremelés. Leszögezik: az esetleges sztrájkot a megállapodás ellenére elcsalt béremelésért fogják meghirdetni.