Leigáznak minket az online reklámok 2016-ban

Vágólapra másolva!
Jövőre már több pénzt adhatnak ki internetes hirdetéseikre a cégek, mint a tévés reklámokra. Már ma is érezhetjük a változás hatását, ezért indulnak például maguktól a facebookos videók mostanában. De még számíthatunk hasonló trükkökre a jövőben.
Vágólapra másolva!

Egyre inkább költenek internetes megjelenésükre a hirdetők. Az online tartalmak között sokszor már észre se vesszük, hogy melyik a hirdetés. És ez a trend nem állt le 2015-ben. A Google hirdetései után a Facebook dominálhat.

Maguktól indulnak a videók

Idéntől maguktól elindulnak a posztolt videók. Ezzel véget ért az a korszak, amikor szoftverekkel elrejthetjük a hirdetéseket. A tartalomba ágyazott reklámokkal rávettek minket a cégek, hogy meg is nézzük a hirdetéseiket.

Mivel a Facebookon hang nélkül indulnak el a hirdetések, a hirdetők egyre inkább megkapó videókat készítenek. Ezzel szerencsére egyre jobb és rövidebb reklámok is születhetnek.

Persze nem mi, hanem a Facebook járhat a legjobban az automatikusan induló videókkal.

A várakozások szerint 1-2 milliárd dolláros éves bevételt is köszönhet majd ennek a közösségi oldal.

Összehasonlításképp 12,5 milliárd bevételt értek el 2014-ben, ezt 40 százalékkal múlhatják felül az idén.
Jövőre valószínűleg egyre több hasonló reklámmal találkozhatunk, ráadásul nemcsak a Facebookon, de az Instagramon, a Twitteren és más internetes oldalon is. 2016-ban tehát el fognak lepni minket a hirdetések, és nem mondhatjuk, hogy nem figyelmeztetett minket a Quartz.