A Zsolnay Zrt. korábbi felügyelőbizottsági elnöke az újság szerdai cikke szerint elmondta, hogy a cég megbízásából panaszt nyújtott be, és az ennek nyomán született ügyészségi határozat indoklása kimondja: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által vélelmezett költségvetési csalásnak "nem tárgyi bizonyítási eszköze a kényszerintézkedéssel érintett zrt.-nek mint gazdasági társaságnak a saját tulajdonában lévő árukészlete, amely a vonatkozó jogszabályok szerint elkobzásnak és vagyonelkobzásnak sem lehet a tárgya".
Ez azt jelenti, hogy a Zsolnay Zrt.-nél
jogtalanul tartottak házkutatást, és teljesen megalapozatlanul foglalták le a múlt hónapban az árukészletét.
A döntés ellen fellebbezni nem lehet, így az árukészlet bűnügyi zárlatát az adóhatóságnak fel kellett oldania - mondta az ügyvéd.