Az év első jó híre a vállalkozóknak

idegenforgalom, idegenforgalmi adó, szálloda, vendéglátás, turizmus, budapest
Vágólapra másolva!
Több mint 50 ezer társas vállalkozás szűnt meg 2015-ben Magyarországon, ez csaknem 24 százalékos növekedés 2014-hez képest – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból. Minden idők legrosszabb évét azonban jobb idők követhetik, mert az immár négy éve tartó konszolidációs folyamat a végéhez közeledik, és a gazdasági kilátások is javulnak.
Vágólapra másolva!

Az évtized nagytakarítása

50 841 vállalkozás szűnt meg 2015-ben Magyarországon, így messze

lekörözött minden korábbi évet a fekete krónikában.

Az eddigi legrosszabb évhez, a 41 069 törlést hozó 2014-hez képest csaknem 24 százalékos volt a növekedés. „2015-re valószínűleg úgy fogunk emlékezni, mint az évtized nagytakarítására, amikor az évek óta tartó konszolidációs folyamat legintenzívebb szakaszán sikerült túljutnia a hazai cégvilágnak” – mondja a negatív rekordról Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója.

Gyenge az üzleti erkölcs

A jogalkotók konszolidációs törekvései leginkább a cégbíróság által indított kényszertörlési eljárások számának alakulásában érhetők tetten. Ezzel a lehetőséggel 2013 tavasza óta él intenzíven a hatóság: a megelőzőleg indított havi néhány száz kényszertörlés 2014 végére havi 4-5 ezerre kúszott fel. A folyamat ezután lecsengett:

tavaly a második fél évben jellemzően már csak 1500–2500 új eljárást indított a hatóság.

„A cégtörlések magas száma azonban nem kizárólag technikai hatásoknak köszönhető: hozzájárult a tényleges gazdasági helyzet és az üzleti élet alacsony etikai szintje is. A visszaélések a jogi kiskapukkal, az alacsony tőkeellátottság, az ingadozó kereslet és a gyorsan változó gazdasági környezet sem kedvez a hazai cégeknek, bár kétségtelen hogy van némi fejlődés ezeken a területeken is” – mondja az Opten igazgatója.

Főként technikai hatások

Pertics óvatos optimizmusát támasztja alá a pórul járt beszállítók és más hitelezők által indított felszámolási eljárások számának alakulása is. 2014 minden egyes negyedévében több mint négyezer ilyen eljárást tett közzé a cégbíróság, az új eljárások száma azonban 2015-ben látványosan apadt, s

a felszámolási ráta a tavalyi második fél évre gyakorlatilag megfeleződött.

„Ez azt mutatja, hogy a cégtörléseken belül jelenleg a technikai hatások dominálnak a gazdasági folyamatokkal szemben” – értékel az Opten igazgatója.

A legvastagabb sáv tisztult a leginkább

Pertics Richárd szerint a cégbíróság munkája nyomán jóval kevesebb, ugyanakkor jobb likviditású és aktívabb cég várja, hogy 2016-ban lendületbe jöjjön a gazdaság. Erre jók a kilátások, mert fellendülőben a fogyasztói bizalom, márpedig a cégvilág zömét adó kisebb vállalatok erre rendkívül érzékenyek. Az igazgató úgy véli, hogy

ennek haszonélvezői a kereskedők, a vendéglátás, az idegenforgalom lehetnek,

hagyományosan sok vállalkozás tevékenykedik a szolgáltató szektorban. Ráadásul éppen ezekben a szektorokban volt a legerősebb a cégbíróság által végrehajtott nagytakarítás, itt csökkent a nemfizetések és a lánctartozások száma, illetve gazdaságtorzító ereje.

A trend nagy nyertese lehet a vendéglátóipar és a turizmus Forrás: MTI/Friedmann Endre

A 2008 óta sínylődő építőipar

Mivel a kisebb cégek kevésbé részesedtek a központi infrastruktúra-fejlesztések hozta megbízásokból – és ezen a 2013-ban indított nagyberuházások sem segítettek –, rendkívül sok vállalkozás szűnt meg az elmúlt években, mondja az Opten igazgatója. Viszont sokat

segített a helyzeten a tavalyi nagy fellendülés

a lakáspiac bizonyos szegmenseiben. Ha az év végén bejelentett új támogatási formák beérnek, ennél is több munka juthat az ágazat kisebb szereplőinek, amelyek 2008, azaz a válság első éve óta ácsingóznak erre.

Újak és megszűntek

A cégalapítási kedv 2014 eleje óta meglepő stabilitást mutat. Negyedévről negyedévre mintegy 6500 új vállalkozást jegyez be a cégbíróság, az utolsó három hónap azonban mintha ebben is némi pozitív elmozdulást hozott volna.

2015 utolsó negyedévében több mint 7000 új társaságot alapítottak

– ez a legmagasabb szám 2014 eleje óta. „A cégalapítások száma várhatóan stabilizálódik 2016-ban és következő években. A konszolidációs folyamat által redukált alapítási számokat ellensúlyozni fogja a lassan beinduló gazdaság” – jósolja az Opten igazgatója.

2015-ben összesen 25 ezer céget alapítottak közel 51 ezer törlés mellett. Ez azt is jelenti, hogy az elmúlt év nemcsak törlési rekordot hozott, hanem a cégek számának csökkenése is rekordot döntött. Az esztendő végére megmaradt 560 ezer cégből mintegy 60 ezer már most is megszüntetésre irányuló eljárás alatt áll, így a rendben működő cégek száma rövidesen 500 ezer alá csökken.

A tőkeemelés hatása is kedvező lesz

2016-ban még egy komoly technikai hatás éri a cégeket: a 2014-ben érvénybe lépett új Ptk. jegyzett tőkére vonatkozó követelményeinek március 15-ig kell eleget tenniük a kft.-knek. Az új feltételeknek

a cégek egy része várhatóan nem tud – vagy nem akar – majd megfelelni,

így 2016 első felében jelentősen emelkedhet az átalakuló vagy végelszámolással megszűnő vállalkozások száma, a második fél évtől pedig a feltételeknek nem megfelelő társaságok hatósági kényszertörlései fogják rontani a megszűnési rátát.

E hatások eredőjeként az Opten becslése szerint 2016-ra is 45 ezer feletti cégtörlés várható mintegy 25 ezer cégalapítás mellett.