A rászorulók a tél végére kapnak tüzelőt

szociális tüzelőosztás, tüzifa, Vámosatya, (Nyírerdő) Zrt.
Vágólapra másolva!
Az érintett önkormányzatok már 2015-ben megkapták a szociális tüzelőanyag-támogatást, a tüzelő kiszállítása folyamatban van, a rászorulók február 15-ig megkapják.
Vágólapra másolva!

A rászorulóknak február 15-ig meg kell kapniuk az ingyentüzelőt - közölte Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára január 5-én, kedden az M1 aktuális csatorna műsorában.

A pénzt megkapták

Pogácsás Tibor elmondta: a szociális tüzelőanyag-támogatást

tavaly megkapták az érintett önkormányzatok,

a tüzelő kiszállítása folyamatban van. Emlékeztetett, hogy a program 2011-ben indult, és most 3 milliárd forint volt a támogatások összege. Támogatásra az ötezer lakosúnál kisebb települések pályázhattak.

Áprilisig kitart

Pogácsás Tibor a Kossuth rádió 180 perc című műsorában - ugyancsak kedd reggel - elmondta, hogy 2185 település pályázott, valamennyi kapott támogatást, és

az ingyenes tüzelő nagyjából egy-másfél hónapra elegendő.

Hozzátette: tavaly 182 ezer család jutott a programnak köszönhetően tüzelőhöz.