Az Entrepreneur összeszedett egy bokrétára való rövid motivációs mondatot. Fogyasszák egészséggel.
Elég egyszerű három szó, de időről időre nagyon jól jön, ha emlékeztetjük rá magunkat.
Az ember arra talál egymillió okot, amire szeretne. De miért beszélnénk le magunkat a kihívásról, ha egyszer rá ugyanannyi energia, csak értelmesebb?
Mindenki megérdemel egy jobb életet. Hogy ehhez könnyebb, megbecsültebb vagy egyszerűen csak más munka révén jut, nem számít. Nem probléma, hogy meg kell érte dolgozni.
Az életkor csak egy számjegy. Az sem fontos, hány lehetőséget passzoltunk el idáig. Nem minden fejben dől el, de ez tényleg csak elhatározás kérdése. Aki újba akar belevágni, tegye meg. Még ma.
Ha azt várjuk, hogy minden együtt legyen és készen álljon ahhoz, hogy elkezdjünk valamit, inkább felejtsük el. Nem lesz ilyen, ez halogatás.
Bármekkora erővel és szakértelemmel rakjuk össze, lesz benne makula. A jó hír: így van ezzel más is. Tehát nem számít.
Senki nem születik sikeresnek, oda kemény munkával kapaszkodik fel az ember. A leggyakrabban legalulról.
Semmi szükség arra, hogy mindent egyszerre végezzünk el. Osszuk fel rövid szakaszokra a távot, haladjunk apránként. Csak a trend számít.
Ha most nehéz, akkor az elején járunk. Ha pedig nehéz az eleje, az azt jelenti, hogy később könnyebb lesz.
Aki nem éri el a célját, jó társaságban van: minden ma sikeres vállalkozó többször bukott bele a tervébe, mire odáig eljutott, ahol most ismerjük.
A hiba csak hiba, nem több. Aki elrontja, legközelebb jobban csinálja. Hibázni tehát elsősorban annyi, mint lehetőséget teremteni a tanulásra.
Felejtsük el, mit csináltunk tegnap. A most számít.
Csak az éri annyit, hogy foglalkozzunk vele, ami nehéz.
Szeretjük úgy megjelölni a valóra váltott terveket, hogy „egyszer majd”. Cseréljük ki a kifejezést a most szóra.
Csak gondolat, semmi több. Átsuhan és elmúlik. Nem történt meg.
Szinte biztos, hogy így van. Akkor pedig ez is menni fog.
És nem is esne olyan jól, ha ingyen pottyanna az ölünkbe. Semmi sem édesebb a keményen megküzdött sikernél.
Ha meg kell bánni, legalább azt bánjuk, hogy megtettük. Egy rossz döntés mindig jobb, mint azon búslakodni, hogy nem volt merszünk felszállni a vonatra, pedig szerettünk volna.
Ugyan mi baj érhet egy felnőttet, ha kiválaszt egy irányt és elindul? Mondjuk bolondnak tartják érte? Valószínűleg ki fogja bírni.
És én is döntöm el, kivé válok.
Következésképp nem az a kérdés, hogy átmegyünk vagy pótvizsgára jelentkezünk. Senki nem osztályoz. Az egyetlen valódi bukás, ha meg sem próbálunk elérni valamit.
Így hát maradjunk az izgalmasaknál.
Ez a lényege annak, hogy képzeljük el az életet a dobozon kívül. Hátha az is ilyen, amit mi találtunk ki.
Ezért nem baj, ha földbe áll egy projekt. Sosem megyünk haza üres kézzel.
Ez sportélmény: pusztán a tudat, hogy lefutottuk a távot jutalmazó.
Mert mind egy lépés a cél felé. A mai is, bármilyen kaotikusnak tűnik. Hosszú távon nem számít a kellemetlenség, de az igen, ha hiányzik egy láncszem.
Mások benyomásai a legjobb esetben egy ok-okozati összefüggés részletéből alakulnak ki. Mi viszont az összképre látunk rá.
Vagy találjuk meg a megoldást, vagy találjuk ki a magunkét. Ha utat kell törni hozzá, annál inkább.
Ezért nem gond, ha kezdetben teljesen nyers az eredmény. Nagyon szép folyamat lesz addig csiszolni, amíg már piacképes, bármilyen értelemben.
Minden félelem, minden bizonytalanság, minden negatív érzés gyökere egy eltévedt gondolat. Tehát irányítható.
"Better to have lost in love than never to have loved at all" – ahogy Annie Lennox kötötte a világ orrára több mint harminc évvel ezelőtt. Inkább veszítsek a szerelemben, mint hogy soha ne tudjam, mit jelent szeretni. Nincs olyan terület, ahol ez ne volna igaz.
Senki és semmi nem állíthat meg benne.
Így hát mától azokat a döntéseket hozom meg, amelyek a javamra válnak.
Hiszen idősebb is, tapasztaltabb is, bölcsebb is, rutinosabb is, mint korábban bármikor
Az elszántság, a kemény munka és a türelem mindannyiunk nagy barátja.
Akkor is számít, ha egészen pici. Jár.
Nem lakatlan szigeten élünk, minden szó és minden mozdulat a környezetünkben születik meg. A közösség élteti az egyént, az egyén élteti a közösséget.
Nem tudtuk annyira elszúrni, hogy ne tudjunk még egy lehetőséget teremteni magunknak.
Ennyi biztosan marad minden csúfosnak vélt menetből. A történet pedig a saját életét éli. Ki tudja, talán még jóra is fordul, amikor azt hisszük, hogy már semmi jelentősége.