A Volán-privatizáció ellen tiltakoznak a szakszervezetek

Mercedes-Benz Conecto
Keszthely, 2009. július 29. A busz utastere. A Zala Volán Zrt. sajtótájékoztatón mutatta be a Keszthelyen forgalomba álló új, alacsonypadlós autóbuszt, a Fő téri buszmegállóban. A Mercedes-Benz Conecto "LF" alacsonypadlós városi busz 102 fő szállítására alkalmas legmagasabb igényeket kielégítő jármű két érdekessége, hogy az ajtók felé dönthető a (kb 10cm) a még alacsonyabb padlószint miatt. A középső ajtónál pedig lehajtható rámpa van a kerekesszékesek, és a babakocsisok számára. MTI Fotó: Varga György
Vágólapra másolva!
A zalai közlekedési szakszervezetek tájékoztatást kérnek a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól a közúti közösségi közlekedési piac liberalizációját érintő kérdésekről - közölte a Zala Volán Dolgozóinak Demokratikus Szakszervezete és a Zala Volán Személyközlekedési Szakszervezete.
Vágólapra másolva!

Az érdekvédők levélben azt kérték a minisztertől, hogy a közúti közösségi közlekedés szereplői (munkáltatók, szakszervezetek, szolgáltatást megrendelők) minél előbb érdemi tájékoztatást kaphassanak Volán-portfólió liberalizációját érintő kérdésekről. Ezzel párhuzamosan azt is szorgalmazzák, hogy a tájékoztatást követően alakuljon ki párbeszéd és fórum keretében jelezhessék észrevételeiket a döntéshozóknak - olvasható a közleményükben.

Tartanak a privatizációtól

Mintegy 18 ezer

munkavállaló bizonytalanságban, jövőkép-nélküli helyzetben végzi munkáját"

- írták Seszták Miklóshoz eljuttatott levelükben.

Emlékezettek rá, hogy a helyközi utasforgalom mintegy 70 százalékát a Volán-cégek bonyolítják le. Év végén viszont a Közlekedési Központok (korábbi Volán-társaságok) és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közötti Közszolgáltatási Szerződések lejárnak, és várhatóan megkezdődik a közúti közösségi közlekedési piac liberalizációja.