A fasírtot érzékenyen érinti az áfacsökkentés

Fasírt
Nem csak főzelékkel finom, magában is érdemes rájárni
Vágólapra másolva!
Milánóit szeretne főzni, vagy egy jó fasírtot, netán paradicsomos húsgombócot? Januártól jelentősen csökkent a sertéshús áfája. De a multik máshogy értelmezik az áfacsökkentést, mint a sarki hentes.
Vágólapra másolva!

„Ránk fért a versenyhelyzet javítása, pont most írom át a húsárakat” – mondta az Origónak Pálinkás István, a Hajós utcai hentesbolt tulajdonosa. 200-300 forinttal lett olcsóbb a disznóhús. „A karaj kilója eddig 1700 forint körül volt, most 1290 forintra javítottam át az árát.

- árulta el István. „Januárban lényegesen kevesebb húst visznek.” A belvárosi hentesboltot egyébként a Welovebudapest.com oldalon Budapest legjobb hentesüzletei között jegyzik.

Ha ingyen adnám a húst, most akkor sem lenne sok vásárlóm - mondta a belvárosi hentes Forrás: MTI/Simó Endre

A Hajós utca környékén élőknek biztos pont Pálinkás István üzlete.

nem véletlen, hogy a vevőim többsége visszajár. A sertéshús áfacsökkentése miatt még nem tudom, hogyan alakul majd a forgalom. A vásárlóim fele-fele arányban vitték a sertéscombot, a -lapockát és a csirkehúst.”

A szárnyasokra főleg a vendéglősök vannak rákattanva.

„A környéken lakók inkább a sertéshúst viszik. Sokan jönnek hurkáért és kolbászért, de ennek az árát most nem csökkenthettem” – mondta Pálinkás István.

Van, ami olcsóbb, és van, ami nem

A szabályozás szerint januártól a korábbi 27 százalékos áfakulcs csökkentése miatt kedvezőbb az ára a kicsontozott combnak és lapockának, csontos és csont nélküli karajnak és tarjának. Ugyanakkor az olyan belsőségekre és a feldolgozott húsféleségekre, mint például a máj, a kolbász, a szalámi, a párizsi, már nem terjed ki az 5 százalékos áfakulcs.

Ezeket a húsokat veheti olcsóbban, mert 5 százalékos áfa terheli

- karaj
- tarja
- comb
- lapocka
- oldalas
- dagadó
- tokaszalonna
- császár
- hasaalja-szalonna

„A feleségemmel a napokban elmentem az egyik multihoz – mesélte a hentes. – Azt mondta az asszony,

A multik azért nem felejtették el, hogy januártól 27-ről 5 százalékra csökkent a sertéshús áfája. A Lidl például azt írja, a kedvezményt az áruház garantáltan érvényesíti áraiban. A Lidl még az áfacsökkentést meghaladóan is csökkentette az árakat. A vásárlók 17–23 százalék közötti áresést tapasztalhatnak – írták az Origónak.

Így csökkentette a Lidl az árakat Forrás: Lidl

A fasírt megküzd az áfacsökkentésért

Az Auchanban évente 6 tonna sertéshús fogy – közölték az Origóval. Arra számítanak, hogy az áfacsökkentés hatására nőni fog a sertéshús fogyasztása is. Az áruházlánc az akciós újságjában is azt írja,

a vásárlóknak.

Az eddig 613 forintos bőrös sertéslapocka a 27 százalékos áfával 779 forintba került. Most viszont a 613 forintos húsért

az 5 százalékos áfa miatt 644 forintot kell fizetni a kasszánál.

Fasírt minden zsúrba kell Forrás: Peter Mondovics

A sertés-marha, tehát vegyes darált húsok ára továbbra is 27 százalékos áfával terhelt - közölte a multi.

Az Auchanban azért maradt 27 százalékos áfatartalom a darált húson, mert az feldolgozott terméknek minősül. A mangalica-darálthús vagy a tisztán sertés-darálthús viszont öt százalékkal adózik.

Pálinkás István hentes azt mondta az Origónak, nála a sertés-darálthús ára is 5 százalékos áfával értendő.

A CBA is továbbadja az áfacsökkentésből adódó kedvezményeket. A sertéstőkehús fogyasztói ára érezhetően csökkent a CBA-boltokban is, mondta Fodor Attila kommunikációs igazgató. A Sparokban évente 30 millió kilogramm sertéshúst értékesítenek, az áfacsökkentés miatt 10-15 százalékos forgalomnövekedést remélnek.

Győzni fognak a disznók

Pálinkás István hentes szerint egy fél év múlva már érezhető lesz a változás, és a

mérleg nyelve inkább a sertések javára fog billeni a szárnyasokkal szemben.

A hentes a következő húsáfacsökkentést a szárnyasoknál tudja elképzelni. A marhahúst kamionszámra exportálja Magyarország külföldre, itt az áfacsökkentéssel a kormány a hentes szerint saját maga ellen lépne.

Csonttal vagy csont nélkül?

A sokat emlegetett sertéshúsféleségek közül van, amihez a kedvezményes áfakulcs tartozik, van, ami pedig nem. Így, aki olcsóbb húst keres, nem mindegy, mit kér a hentestől – írja a Blokkk.com.

A húsüzletekben már átírták az árakat Forrás: MTI/Marjai János

A sertés áfakulcsa egyes csontos húsokra 5 százalék, de ha kiszedik belőle a csontot a boltban, akkor már 27 százalék lesz. Az egyes termékfélékhez fűzött uniós magyarázat szerint

a csont része az egyes sertéshúsoknak,

mint például comb, az elülső részek, a fej tájéka, a tarja vagy a karaj.

Itt vannak az áfacsökkentésből kiesett sertéshúsfélék

- sertésmáj
- zsírszalonna
- farok, fej, fül, nyelv
- vese, tüdő, szív
- láb
- velő

A lapocka, oldalas, dagadó már létezhet csonttal vagy éppen csont nélkül is – az uniós szabályok szerint. Kérdés, vajon hány százalék az áfa, ha a comb vagy a karaj nem tartalmaz csontot, mert a hentes már kiszedte belőle?

Az uniós besorolás szerint a comb, az elülső részek, a tarja és a karaj esetében csonttal együtt 5 százalék az áfa, csont nélkül viszont már 27 százalék, ha szigorúan, betű szerint nézzük a besorolást – írja a Blokkk.com.