Csak most jön az igazi feketeleves

2016.01.10. 16:32

Miközben a világ még fel sem ocsúdott teljesen a héten végbement részvénypiaci vérengzéstől, máris jöhet a következő kihívás. Hamarosan elstartol ugyanis az amerikai vállalati gyorsjelentési szezon, és a várakozások szerint elég csúnya negyedéves számokkal állhatnak elő a cégek. Ráadásul az idei évben is lehetnek még komoly problémák.

Hétfőn, az amerikai tőzsdezárás után jelent az Alcoa, amely hagyományosan az amerikai gyorsjelentési szezon kezdetét jelenti. Majd a héten közzéteszi időszaki beszámolóját a JP Morgan és az Intel (csütörtökön), illetve a Citigroup és a Wells Fargo (pénteken) is.

Az S&P 500 index vállalatai mintegy 5,3 százalékos profitcsökkenésről számolhatnak be a negyedik negyedévre vonatkozóan – derül ki a FactSet adataiból. Az adatszolgáltató a már kiadott számokból és az előrejelzésekből állította össze a várakozását.

Nem túl bizakodók az elemzőkForrás: Pixabay.com

Ez lehet a harmadik egymást követő negyedév 2009 óta, amikor csökkenő profitokról jelentenek a vállalatok – idézi a cég elemzőjének szavait a MarketWatch. A nagy sztorit az energiacégek és a nyersanyagvállalatok adják majd, amely területektől jelentős lehúzó erőt várnak. John Butters, a FactSet elemzője hozzátette, amennyiben az energiacégeket nem számítjuk, még akkor is csak igen szerény növekedés tapasztalható majd az index számaiban.

Mindent összevetve öt olyan tényező látható, amely erőteljes ellenszélként mutatkozik a vállalati eredmények számára a jelenlegi időszakban.

Kínai aggodalmak

Szinte elkerülhetetlennek tűnik, hogy Kína kiemelt helyet kapjon majd a következő negyedéves jelentésekben. Főleg miután az év azzal indult, hogy a világ második legnagyobb gazdaságának teljesítménye körül kialakult pánik következtében hétfő után csütörtökön is fel kellett függeszteni a kínai kereskedést, ami a globális piacokra is kihatott.

Küszködik az ázsiai óriás.Forrás: ChinaFotoPress / Getty Images

A legutóbbi vállalati jelentésekben már komolyan megugrott Kína említése a megelőző időszakhoz képest, és ez várhatóan továbbra is folytatódni fog. Az amerikai vállalatok azért függnek egyre inkább Kínától, mert a kínai gazdaság folyamatosan igyekszik átállni az erősödő középosztály fogyasztása által fűtött növekedési modellre. Ebből adódóan pedig a nagy amerikai cégek fokozottan ki vannak téve a kínai gazdaság alakulásának, mivel bevételük egyre komolyabb része érkezik innen.

Az Apple kiemelt szerepe

Az egyik kiváló példa a kínai függőségre az Apple, amely a piaci kapitalizációja alapján a világ legnagyobb vállalata. A iPhone gyártója egyrészt erősen támaszkodik Kínára mint olcsó feldolgozóipari bázisra, másrészt kiemelt szerepe van a kínai értékesítésnek is.

Az Apple szereplése sokakra hatással lehet.Forrás: Getty Images

Éppen ezért kavart port a befektetők körében, amikor nemrég kiderült, hogy a társaság visszafogta a beszerzéseit a kínai beszállítóktól. Az eset 100 dollár alá ütötte az Apple részvényét, és felerősödtek a hangok, melyek szerint a cég már túl van a nagy növekedési periódusán. Mindeközben a decemberi számok kapcsán sem túlságosan bizakodóak egyes elemzők, és felmérve a vállalat piaci súlyát, az Apple gyenge teljesítménye rányomhatja a bélyegét a szélesebb körű hangulatra is.

Az olajár

Miután 2015 igazán borzalmas év volt az olaj számára, az idei esztendőt sem kezdte túl rózsásan a fekete arany. Csütörtökön 33 dollár alá is benézett a hordónkénti árfolyam, ami legalacsonyabb szint volt 2004 júniusa óta. A gyenge szereplés egyik oka a kínai gazdaság lassulása és átalakulása, melynek következtében csökken az országból érkező kereslet. Emellett pedig az látszik, hogy az OPEC továbbra sem siet kibocsátás csökkentéssel az árfolyam segítségére, a Szaúd-Arábia és Irán között élesedő konfliktus pedig úgy tűnik, szintén nem az árfolyam növekedésének irányába hat majd.

Az olaj volt a tavalyi év egyik nagy vesztese.Forrás: Anadolu Agency/Onur Coban

Mindebből az következik, hogy az S&P 500 energiacégei brutális, mintegy 67 százalékos nyereségzuhanást szenvedhettek el a negyedik negyedévben. Velük párhuzamosan más nyersanyagok is erősen gyengélkednek, így a bányászati és fémipari vállalatok a FactSet becslése szerint 27 százalékos zsugorodást könyvelhettek el.

Az erős dollár

Kína mellett az erős dollár lesz a másik olyan téma, amely elkerülhetetlenül felmerül majd minden olyan vállalat gyorsjelentésében, amely értékesít külföldön. Az elmúlt negyedévben a zöldhasú az ICE Dollar Index szerint 2,7 százalékot emelkedett, köszönhetően részben az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed decemberi kamatemelésének.

Az erős dollár is negatívan hathat a profitokra.Forrás: Imaginechina/Xie zhengyi - Imaginechina/Xie Zhengyi

Az erős dollár egyébként már tavaly a korábbi jelentési szezonokban is fontos tényezőként került elő. A jelenség akkor érinti leginkább a cégeket, amikor a külföldön megtermelt tőkéjüket visszaviszik az Egyesült Államokba, és azt dollárra váltják át egy gyengébb fizetőeszközről.

Az időjárás

Az USA-ban az elmúlt negyedévben a szokásosnál melegebb volt az idő, ami kellemesen érintette a kültéri programok kedvelőit, de annál kevésbé tett jót a vállalatok egy részének. Különösen azon kiskereskedőknek, melyek téli termékeket árusítanak.

 A téli ruházatot forgalmazó cégek már jelezték is, hogy küszködnek a kabátok és már téli ruházatok értékesítésével, mivel a vásárlók kevésbé keresték ezeket. Konkrét példát kínálat a Macy’s, amely közölte, hogy elsősorban a meleg időjárásnak tudható be, hogy a legalább egy éve meglévő üzleteikben 4,7 százalékos volt a bevételcsökkenés novemberben és decemberben.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK