Itt az iWiW alapítóinak új dobása

Ezzel az alaplappal a Project Ara szoftvereit tesztelik
Vágólapra másolva!
A világpiacra készülnek Virgo International néven a volt magyar közösségi oldal, az iWiW alapítói. Az első közösségi portál 2014-ben szűnt meg Magyarországon. Tizenkét évig fogadta a felhasználókat, majd a Facebook kiütötte a nyeregből.
Vágólapra másolva!

A Virgo System és a Széchenyi Tőkebefektetési Alap cége, a több mint száz főt foglalkoztató Virgo International tervei szerint egy olyan hálózatot építenének ki, amelyben egy adott projekthez saját erőforrásból helyeznek ki akár egy egész fejlesztői csapatot – írja a Világgazdaság.

A már folyamatban lévő osztrák, svájci, svéd és dubaji projektek megvalósítása mellett a Virgo nyugat-európai, később tengerentúli partnercégekkel hozna létre vegyesvállalatokat.

A világpiacra készülnek Virgo International néven a volt magyar közösségi oldal, az iWiW alapítói Forrás: Google

A cég egyedi fejlesztésű szoftvertermékek előállításával, informatikai és fejlesztési módszertani tanácsadással foglalkozik.

Mi volt az az iWiW?

Az iWiW közösségi oldal még a Facebook előtt elindult, tizenkét éven át fogadta a felhasználókat, ám végül alulmaradt a jóval nagyobb tőkéből fejlesztett amerikai közösségi szájttal szemben. Az Origo tulajdonában lévő magyar közösségi oldal nem bírta a versenyt a Facebookkal.

Az iWiW 2014 júniusában szűnt meg Magyarországon.

Az Origót kiadó Origo Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt. kizárólagos tulajdonosa a Magyar Telekom Nyrt.