Ezeket kell tudni az útdíjról és a matricákról 2016-ban

megyei matrica, útdíjfizetés
A megyei matricákat jelző gomb egy budapesti Mol-benzinkút kasszaterminálján 2014. december 31-én. 2015. január elsejétől az útdíjfizetési rendszer mintegy 1500 értékesítési pontjának bármelyikén bármely megyére - Nógrád, Jász-Nagykun-Szolnok és Békés megye kivételével, ahol nincs díjköteles gyorsforgalmi hálózat - megvásárolható a megyei matrica. Az értékesítési pontok részletes listája december 31-től elérhető a nemzetiutdij.hu oldalon. Február elsejétől minden eddig megszokott értékesítési ponton és mobiltelefonon is meg lehet majd vásárolni az új matricákat. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
A 2015-ös országos és megyei éves autópálya-matricák 2016. január 31-ig érvényesek, így a legtöbben januárban döntenek arról, hogyan és milyen e-matricát szerezzenek be az új évre. 2016-ban az árak nem emelkednek, de több változás is lesz a díjmentesen használható útszakaszok listájában. A megyei éves matricák és az új fizetős szakaszok bevezetése mellett a technológiai fejlődés is felforgatta a vásárlási szokásokat.
Vágólapra másolva!

A Magyar Közlönyben megjelent információk alapján több esetben is módosítottak a díjfizetés ellenében használható autópályákról, autóutakról és főutakról szóló korábbi miniszteri rendeleten. Az érvénybe lépett változtatások szerint az M43-as autópálya makói csomópontja és az országhatár közötti szakaszán, illetve az M60-as autópálya Pécs délnyugati elkerülő szakaszán az 58. számú és az 5826. számú utak között nem kell díjat fizetni. Az M85–M86-os autóút és az M9-es autópálya januártól díjfizetéses, emlékeztet közleményében az OTP Mobil.

A díjmentesen használható szakaszok

A magyar úthálózat alábbi szakaszait lehet díjmentesen használni 2016-ban:

  • M31 es autópálya teljes szakasza,
  • az M85 autóút Csorna-kelet csomópontja és az M85–M86 elválási csomópontja közötti szakasza,
  • az M60 autópályának a Pécs délnyugati elkerülő szakasza az 58. és 5826. számú utak között,
  • az M86 autóút,
  • az M8 autópálya,
  • az M9 autóútnak 6. számú főút és 51. számú főút közötti szakasza,
  • az M9 autóút (61. számú főút jelzés) Kaposvárt elkerülő szakasza,
  • M4 autóút (4. számú főút jelzés) Vecsés – Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető út közötti szakasza (19+550 km-szelvény és 20+518 km szelvény közti szakasz).

Valamint az M0 autóút alábbi szakaszai:

  • az 1. számú főút és az M5 autópálya közötti szakasz,
  • az M4 autóút (4. számú főút) és az M3 közötti szakasz,
  • a Megyeri híd (11. sz. főút és a 2. sz. főút közötti szakasz).

Előre meg kell venni

Ha figyelmetlenek vagyunk, és nincs matricánk a díjköteles szakaszra felhajtva, személyautó esetében 30 napon belül 14 475 forintba, 30 napon túl 59 500 forintba kerül a büntetés. A vonatkozó jogszabály értelmében minden esetben előre kell megvenni az e-matricát, a néhány perccel későbbi pótlás is jogosulatlan úthasználatnak minősül.

2015-ben a legtöbb bírságot rendszámtévesztés (15,7 ezer darab) és díjkategória tévesztés (10 ezer darab) miatt szabták ki.

Gyakran fordul elő, hogy a hétnél több személy szállítására alkalmas, illetve tehergépjárműnek vizsgáztatott személyautókra csak D1-es matricát vásárolnak a D2-es helyett az autósok.

2016. január 1-jétől egyébként előzetes bejelentést követően a nagycsaládosok és mozgáskorlátozottak kedvezményesen, már az e-matrica megváltása során jogosultak a D2 kategóriába tartozó gépjárműre D1 kategóriájú e-matricát váltani.

Pár métert sem szabad matrica nélkül megtenni a fizetős szakaszokon Forrás: MTI/Kovács Tamás

Több pénz folyt be, mint 2014-ben

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. adatai szerint az új rendszer bevezetésével és a forgalomnövekedéssel párhuzamosan 8 százalékkal növekedett az eladott matricák darabszáma: 2014-ben összesen 11,06 millió, 2015-ben 11,98 milliót értékesítettek. Ebből 8,35 millió heti, 1,83 millió havi és 289,9 ezer éves e-matrica volt.

A bevétel 10,3 milliárd forinttal, 57,79 milliárd forintra emelkedett,

többek között a megjelenő új kategóriának, a megyei matricáknak köszönhetően, ebből 1,3 millió darab fogyott tavaly, a legtöbbet Pest megyére (810,5 ezer darab), Fejér megyére (151,2 ezer darab) és Győr-Moson-Sopron megyére (74,6 ezer darab) értékesítették.

Egyre többen használnak mobilappot

A legkényelmesebb megoldást az autópálya-matrica beszerzésére már valószínűleg az okostelefonos alkalmazások biztosítják. A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. 11 hivatalos viszonteladó okostelefonos alkalmazását ajánlja, ha autópálya-matricát szeretnénk vásárolni. A kényelmes használatnak és az eszközből adódó előnyöknek köszönhetően egyre többen választják ezeket a lehetőségeket. A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. hivatalos applikációja mellett mindhárom nagy mobilszolgáltató saját megoldással van jelen.

Az OTP Mobil Simple nevű alkalmazása és a Corvinus Egyetem közös, fiatal internethasználók bevonásával készült kutatásából kiderül, hogy

azok, akik vásároltak 2015-ben autópálya-matricát (59 százalék), magas arányban (35 százalék) ezt online vagy mobiltelefon használatával tették.

Azok a válaszadók, akik használtak már termék vagy szolgáltatás vásárlásához okostelefonos alkalmazást (27 százalék), a leginkább az e-matrica megváltásánál (47,5 százalék), parkolásnál (44,3 százalék) vagy színház- és mozijegy beszerzésénél (36,1 százalék) éltek ezzel a lehetőséggel.