Tornádó söpört végig a részvénypiacokon

tornádó vihar armaggedon kilátás hangulat csúnya fekete
Vágólapra másolva!
Még alig indult el az év, de már majdnem 3,2 ezermilliárd dollárnyi tőkét söpörtek ki a globális részvénypiacokról 2016-ban – mondják vezető piaci elemzők. Az eladási hullám az USA-t is keményen sújtotta.
Vágólapra másolva!

Amellett, hogy a kínai piacokon idén több hullámban is végigsöpört az eladói tornádó, az amerikai részvényindexek is a valaha volt legrosszabb évkezdést könyvelhették el mindeddig – mondta a CNBC-nek Howard Silverblatt, az S&P Dow Jones Indices vezető elemzője. Az S&P 500 és a Dow Jones ugyanis az első nyolc kereskedési napban

még soha nem szenvedett el ilyen súlyos veszteségeket.

Az év eleji szakadásokat a Kínával kapcsolatos kiújult aggodalmaknak tudják be az elemzők, kiegészítve a csökkenő energiaárakkal. Ennek következtében az S&P 500 már mintegy 11,29 százalékkal van lejjebb a május 21-i magaslathoz képest.

Durván indult az év. Forrás: AFP/Spencer Platt

A veterán elemző szerint az amerikai piacról 1,77 ezermilliárd dollár, míg a tengerentúliakról 1,4 ezermilliárd értékű tőkét söpörtek ki.

Ráadásul olyan elemzők is vannak, akik a jövőre nézve is elképesztően pesszimisták. A Société Générale egy stratégája például arra figyelmeztetett, hogy a gyengülő kínai jüan globális deflációt szabadíthat a világra, amely nemcsak recesszióba taszíthatja az Egyesült Államokat, de az S&P 500-at is visszavágná 550 pontra, ami

nagyjából 75 százalékos esést jelentene

a legutóbbi 2100 pontos csúcshoz képest – írta szerdai jegyzetében Albert Edwards, a bank elemzője.