Visszavágott az Uber a kémkedő taxisoknak

Taxisok álló demonstrációja a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége (FUVOSZ) és az Országos Taxis Szövetség (OTSZ) szervezésében Budapesten, az V. kerületi Alkotmány utcában. A taxisok azért demonstráltak, mert a törvényhozás nem fogadta el a taxis ren
Taxisok álló demonstrációja a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége (FUVOSZ) és az Országos Taxis Szövetség (OTSZ) szervezésében Budapesten, az V. kerületi Alkotmány utcában. A taxisok azért demonstráltak, mert a törvényhozás nem fogadta el a taxis rendeletet http://www.origo.hu/gazdasag/20150616-taxi-demonstracio-uber-alkotmany-uzca.html
Vágólapra másolva!
Arra kérték a taxisokat, hogy kémkedjenek az Uber sofőrjei után. A feladatuk, hogy fényképes bizonyítékot gyűjtsenek az alkalmi taxisokról. Az Uber szerint viszont inkább azon kéne dolgozniuk, hogy jobb legyen a szolgáltatásuk. Az akció jogellenes lehet az ügyvéd szerint. 
Vágólapra másolva!

A főtaxisok olyan üzenetet kaptak, amiben felkérték őket, hogy fényképezzék le az összes olyan kocsit, ami az Uberhez köthető. A hírt csütörtökön az Index írta meg azzal, hogy jó eséllyel több más taxitársaság is érintett.

Taxisok álló demonstrációja a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége (FUVOSZ) és az Országos Taxis Szövetség (OTSZ) szervezésében Budapesten, az V. kerületi Alkotmány utcában Forrás: Origo

A taxisok korábban tüntetést is szerveztek a cég ellen. Szilveszterkor pedig a taxisok sorra osztották meg azokat a képeket a Facebookon, ami szerint az Uber nyolcszoros díjat számított fel a csúcsidőszakban. (A Uber rendszerének lényege épp az, hogy a kereslet függvényében változnak a fuvarok árai, így több autós mehet az utakra a csúcsidőszakban. Általában ilyenkor taxit esélytelen fogni, épp ezért emelkedhetnek az árak is.)

Csalódhattak a hatóságokban

A jelenlegi üzenet szerint a fényképekkel a hatóságokra akarnak nyomást gyakorolni, hogy azok többet büntessék az uberes sofőröket.

A jelenlegi szabályozás szerint nem végezhet taxis tevékenységet senki anélkül, hogy megfelelne az új taxisrendeletnek,

ami többek között megfelelő vizsgák letételét és sárga rendszámot ír elő.

Az uberesek nagy része nem felel meg az új taxisrendeletnek Fotó: Szabó Gábor - Origo

Az Origo értesülése szerint jelenleg nem végeznek komoly ellenőrzéseket az uberesek ellen. A BKK-tól megkérdeztük, hogy mennyi autóst vizsgálnak meg havonta – amint választ kapunk, kiegészítjük a cikkünket.

Az Uber szerint inkább a munkájukkal foglalkozzanak

"A versenyt az kellene, hogy jelentse:

Mi ezen filozófia szerint működünk.

- szúrt oda a taxisoknak az Uber az Origónak eljutatott közleményében.

A fényképező taxisokat be is beperelhetik

Magyar György ügyvéd szerint aggályos lehet, ha központi utasításra szervezetten kezdik el fotózni az Uber-sofőrök autóit, és az így szerzett információkat központilag gyűjtik. Azzal még nem lenne probléma, ha egy-egy esetben a taxis úgy dönt, hogy felvételt készít, és azt elküldi a hatóságoknak,

de adatvédelmi és személyiségi jogi okokból ez nem történhet szervezetten.

Az ügyvéd elmondása szerint a lefotózott autósok az adatvédelmi biztoshoz is fordulhatnak, de akár perelhetnek is a személyiségi jogaik megsértése miatt.

Szavazzon!

Ön mivel utazik szívesebben haza egy esti buliból?