Áfamaffia nyomában a NAV

Nemzeti Adó- és Vámhivatal, dohány NAV bevetési osztály, dohányipar, sajtótájékoztatót tartanak
A hazai dohányipar szereplői és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal sajtótájékoztatót tartanak. Téma: a hazai feketekereskedelem állapota
Vágólapra másolva!
Február elején zárhatja le a nyomozást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a több külföldi céget is érintő, mintegy 18 milliárd forintnyi kárt okozó áfacsalás-sorozat ügyében.
Vágólapra másolva!

A bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás gyanúja miatt indult büntetőeljárásnak 33 gyanúsítottja van - írja a Magyar Idők.

A szövevényes ügyben felbukkant az amerikai Bunge Zrt., illetve a szocialistákkal bizalmas viszonyt ápolt, furcsa körülmények között elhunyt Welsz Tamás neve is - közli a lap.

A csalásnak 33 gyanúsítottja van Fotó: Bielik István - Origo

Egy több magyar és szlovák társaságot is magába foglaló hálózaton belül 2009 és 2012 júliusa között közel 400 ezer tonna napraforgó- és repcemagot utaztattak meg - többnyire csak papíron - az elkövetők, akik a fiktív üzletek után sosem felejtették el visszaigényelni az áfát.

A cégek nem csupán a magyar, de a szlovák államot is megkárosították.

Az áfamaffiát működtető cégekkel - mint felvásárló - üzleti kapcsolatban állt a Bunge nevű amerikai élelmiszeróriás is, amelynek jelzései alapján a NAV 2011-ben és 2013-ban is vizsgálatot indított adócsalás elkövetésének gyanúja miatt.

Az amerikai kitiltási botrány miatt a figyelem középpontjába került Bunge számos termékmárkát, gazdasági társaságot nevezett meg, szállítóleveleket, számlákat mellékelve konkrét áfacsalási sémát vázolt föl 2012 elején az adóhatóságnak elküldött anyagában.