A legdrágább csokos lakások: luxus állami milliókból

lakás luxus
A modern red building with luxury flats is seen in Berlin Schoeneberg, July 11, 2014. Photo: Wolfram Steinberg/dpa
Vágólapra másolva!
A kormány ígérete szerint nemsokára egy rendeletcsomagban eltörlik a csokos lakásokra vonatkozó 30 milliós árplafont. Nem lesz tehát akadálya annak, hogy a gyereknevelés fáradalmait luxuskörülmények között pihenjék ki a gazdagabbak, és közben a 10+10 millió forintot is megkapják. Most azokat a csokos lakásokat szedtük össze, amelyeket csak nagyobb önerővel együtt lehet megvásárolni.
Vágólapra másolva!

A csok feltételeinek enyhítése miatt gyakorlatilag már csak

60 négyzetméternél nagyobbnak és 2008. július elsejeinél újabbnak kell lenniük a lakásoknak,

amelyekre 10+10 milliót lehet igényelni. Mivel kikerül a 30 milliós maximális árplafon is, megnyílik az út azok előtt, akik nem akarják egy porfészekben felnevelni a csemetéiket. Találtunk az Andrássy úti luxusáruházak, a budai hegyek, de a belvárosiak között is olyan ingatlanokat, amelyek megfelelhetnek a legkifinomultabb csokosok igényeinek is.

Közel a luxusmárkákhoz

Ki mondja, hogy egy háromgyerekes anyuka ne lehetne csinos? Ki másnak járna a luxus és a fényűzés, mint az anyának, aki megmenti ezt a nemzetet saját magától? És végre az állam is hozzájárul a maga módján, hogy az, aki igazán fontos, az anya, a nagy márkák és a fényűző üzletek közelében lakhasson. A luxusigényekhez igazán illik ez a csokkal megvásárolható exkluzív lakás.

Ha a divat is fontos egy anyának, akkor ezt a lakást ajánljuk Forrás: Origo

187 négyzetméterével kényelmes otthont jelenthet bármelyik nagycsaládosnak. Költözés előtt csak 220 millió önerőt kell összeszedni, de érdemes félretenni az ügyvédre és az illetékre is. Ha minden megvan, akkor 2016 júniusában lehet is költözni. Érdekesség, hogy csak a lakás erkélyén (57 négyzetméter) szinte elférne egy másik csokos lakás.

Meleg otthon a belváros szívében

Ezt a lakást mintha a nagyobb, legalább négygyerekes családoknak szánnák. Belvárosi fekvése miatt az elfoglalt felsővezetők még akár napközben is hazanézhetnek, hogy minél több időt tudjanak a gyerekekkel és a családdal tölteni. Csak remélni tudjuk, hogy a hirdetés nem tévedés, és nem felújított lakásról van szó, hanem egy 2008 után átadottról, mert akkor igazán nagy ritkaságra bukkantunk, amire minden csokosnak érdemes azonnal lecsapni. 280 milliót kérnek érte.

Egy ideális lakás banki felsővezetőknek Forrás: Origo

Már a teraszon elfér három gyerek

Három gyermek mellett nem árt egy jó nagy terasz és egy kis nyugalom. Ebben a Marczibányi tér melletti lakásban mindkettő megvan. Sőt, a lurkók még külön szobát is kaphatnak,

vitatkozni legfeljebb azon fognak, hogy kinek az ablaka nézzen a Parlamentre.

Ha pedig az édesanyának elege lesz a zsivajból, elvonulhat a 61 négyzetméteres teraszra, ahol garantáltan elég helye lesz relaxálni.

Kinek az ablaka nézzen a parlamentre? Forrás: Origo

Persze kérdés, mennyit számít a 10+10 milliós támogatás egy 134 milliós lakásnál, de aki élelmes, annak ennyi pénz is jól jön. Sőt, mivel ez a második kerületi luxuslakás még nincs befejezve, a csokra kapott összegből akár még a berendezést is megvehetjük.

Ez a lakás biztosan megfizethető minden magyar családnak

Igazán drága luxuslakások esetében kérdéses, megéri-e felvenni a csokot, de ennél a 75 milliós, madárhegyi ingatlannál már érdemes elgondolkozni rajta, hiszen akkor „csak” 55 millió önerőt kell előteremtenünk.

Persze, ha már nem kaptunk szülői támogatást egy 155 milliós villára, akkor kompromisszumokat kell kötnünk. Ez esetben lehet, hogy a szülőknek a 30 négyzetméteres nappaliban kell aludniuk, hogy mindegyik gyerkőcnek legyen külön szobája. Meleg nyári estéken viszont akár a 104 négyzetméteres teraszra is fel lehet verni egy sátrat, sőt még gyerekzsúrt is tarthatunk rajta, ha nem akarjuk, hogy a kicsik szétverjék a berendezést.

Alig kell önerő az állami milliók mellé Forrás: Origo

A reggeli készülődésben sokat segíthet a két fürdőszoba is.

A fűtés sem lesz nagy teher

Nagy kedvenc lett a szerkesztőségben ez a lakás is, de nem ám az alagsorban kialakított konditerem és a wellnessrészleg miatt. Hanem a fűtése az igazán egyedi. A hőszivattyúnak hála valószínűleg soha nem lesz nagy gondja a rezsivel annak, aki beköltözik ebbe a 230 négyzetméteres lakásba.

Forrás: Origo