Beindult Ázsia, Japán húzza a piacot

tőzsde részvény árfolyam elemzés chart trend befektetés
Vágólapra másolva!
A megelőző napok zuhanásai után megnyugodtak a kedélyek a tőzsdéken, csütörtökön valamennyi meghatározó piac emelkedéssel zárt, s felfelé indultak az árfolyamok a péntek reggeli ázsiai kereskedésben is. Ez történt a világban, amíg aludt, és ez vár ránk ma.
Vágólapra másolva!

Erős emelkedéssel kezdtek az ázsiai piacok: minden főbb index csütörtöki záró szint fölött nyitott, s Kína kivételével erőteljesen tovább kapaszkodott, az élen Japánnal. A tokiói tőzsde vezető indexe 3,5 százalékos nyereséggel indult, és nem sokkal fél hét után már

több mint 5 százalékos plusszban járt.

A felkelő nap országának tőkepiaci szereplői abban bíznak, hogy a jegybank, a Bank of Japán a jövő heti kamatdöntő ülésen újabb lazító lépéseket jelent be.

Lendületesen emelkedett a közép-európai idő szerint hajnali órákban Hong Kong is: a Hang Seng közel két és fél százalékkal volt reggel fél hét magasságában a csütörtöki záró érték fölött. Kínában azonban erős ingadozás volt: a Shangai Composite fél százalékos mínusz és 1 százalékos plusz között ugrált.

Ez vár ránk ma

A hét utolsó napján kisebb súlyú adatok látnak napvilágot. Az euróövezetből és a tengerentúlról is az egyes szektorok várható bővülésére vonatkozó hangulatjelentések érkeznek.

A londoni Markit Economics gazdaságkutató intézet

feldolgozó- és szolgáltatóipari beszerzésimenedzser-indexeket

(bmi) publikál ma.

  • A német és az eurózóna feldolgozóipari mutatója az előrejelzések szerint 53 pontra süllyed a decemberi 53,2 pontról.
  • A német szolgáltató szektor bmi értékére a decemberi 56 pont után januárra 55,6 pontot várnak a piaci szereplők.
  • Az eurózóna szolgáltatóiparának bmi-je az előrejelzések szerint decemberhez hasonlóan 54,2 pont lehet.

A bmi 50 fölötti értéke esetén a piaci szereplők többsége bővülést, e szint alatt zsugorodást vár. A mostani előrejelzések alapján a szektorban működő vállalkozások a korábbi időszaknál mérsékeltebb, illetve azzal azonos növekedésben bíznak.

Az Egyesült Államok gazdaságáról a Markit a gyártási PMI-indexet teszi közzé. Itt a decemberi 51,2 százalékhoz képest árnyalatnyi 0,1 pontos csökkenésről szólnak az előrejelzések.

Zöldbe fordultak a piacok

A hét első felének hatalmas esései után

emelkedés jellemezte a részvénypiacokat csütörtökön,

a tőzsdei mozgásokat jelző táblákon a vörös (esést jelző) színt a zöld váltotta. Minden meghatározó index az előző napi záráshoz képest pluszban állt a nap végén.

A piaci hangulatot támogatta az emelkedő olajár. Kedvezően fogadták továbbá a befektetők, hogy Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke kilátásba helyezte az euróövezeti jegybank monetáris politikájának felülvizsgálatát a következő, márciusi ülésen.

Tovább lazíthat az EKB

Az Európai Központi Bank (EKB) a várakozásoknak megfelelően csütörtökön sem változtatott a 0,05 százalékos irányadó kamaton és kötvényvásárlási programjának feltételein sem.

A kamatdöntő ülést követő tájékoztatón Mario Draghi, elnök jelezte, hogy a kamatok tartósan alacsony szinten maradnak az euróövezetben, az inflációs folyamatok miatt ugyanakkor az EKB monetáris politikájának a felülvizsgálata szükséges. A módosítására akár már a következő kamatdöntő ülésen sor kerülhet. A várható lépéseket illetően az elnök úgy nyilatkozott, hogy a bank mandátumán belül minden eszköz használata szóba kerülhet.

Az irányadó kamaton az EKB az előző tavaly decemberi ülésén sem változtatott. A gazdaság ösztönzésére 2015 márciusában beindított, eredetileg idén februárban kifutó 60 milliárd eurós kötvényvásárlási programjának határidejét ugyanakkor a jövő év márciusáig kitolták. Mindemellett mínusz 0,2 százalékról mínusz 0,3 százalékra módosították az EKB-nál elhelyezett egynapos betétekre felszámított büntetőkamatot.

Zárásra elfogyott a lendület Amerikában

Erősen kezdtek és a kereskedés első felében lendületesen tovább emelkedtek az amerikai tőzsdék, az utolsó két órában azonban elfogyott a lendület, a technológiai részvények Nasdaq Composite indexe egy rövid időre a negatív tartományba is benézett, ám végül

minden vezető index emelkedett

az előző napi záráshoz képest. A 30 legnagyobb iparvállalat DJIA 0,74, az S&P 500 gyűjtőmutató 0,52, a Nasdaq Composite 0,01 százalékos pluszt mutatott a kereskedés végén.

Az emelkedésből valamennyi szektor kivette a részét.

A legnagyobb nyereséget az előző időszakok fő vesztesei az energetikai cégek könyvelhették el,

de jól teljesített a telekommunikációs szektor is. Utóbbit erősen támogatta, hogy az egyik legnagyobb amerikai mobilszolgáltató, a Verizon a vártnál kedvezőbb gyorsjelentést tett közzé.

Szárnyaltak az európai piacok

Masszív pluszokat mutattak a vezető európai indexek csütörtök este. A legnagyobb európai vállalatok részvényeinek mozgását leíró FTSEurofirst 300 1,95 százalékkal, az térség részvényeinek nagyobb gyűjtőmutatója a STOXX 600 pedig 2,08 százalékkal emelkedett.

A londoni értéktőzsde irányadó indexe a FTSE-100 1,77, a franfurti DAX 1,94, a párizsi CAC-40 1,97 százalékot javított előző záróértékén. A kelet-közép-európai térség legnagyobb piacának tőzsdéjén ennél valamivel mérsékeltebb emelkedés volt: a varsói WIG-20 0,55 százalékkal emelkedett.

A Budapesti Értéktőzsde vezető részvényindexe,

a BUX 0,68 százalékos emelkedéssel, 22 908,99 ponton zárt csütörtökön.

A nap legnagyobb nyertese a Mol volt. Az olajtársaság papírjainak árfolyama 1,67 százalékkal 13 095 forintra nőtt. Az OTP kurzusa 0,19 százalékkal 5725, a Magyar Telekomé 0,76 százalékkal 398, a Richteré 0,47 százalékkal 5400 forintra kúszott. A kis- és közepes vállalatok részvényeinek mozgását leíró BUMIX 1629,54 ponton, a szerdai értéknél 0,03 százalékkal alacsonyabban zárt.

Fellélegzett az olajpiac

A gyenge hajnali nyitás után nagyot javult a hangulat az olajpiacon is. Az európai kereskedés idején a globális olajpiaci mozgásokat meghatározó mindkét termék,

az Európában irányadó Brent és az észak-amerikai könnyűolaj, a WTI is visszakapaszkodott 30 dollár közelébe.

(Utóbbi a hét első felében jócskán 27 dollár alatt is forgott.) Az árak emelkedését támogatta az amerikai energiaügyi hivatalnak (EIA)az előző heti készletekről szóló tájékoztatója, amely minimális (1 százalék alatti) növekedésről számolt be.

A piaci mozgásokat az innen elérhető adatok segítségével tudja követni.