Magánvagyonukkal felelhetnek a kft-tagok

2016.01.25. 12:04

Ha nem emelik fel a kft-k a törvényileg előírt 3 millió forintra törzstőkéjüket, a tagok magánvagyonukkal is felelhetnek a társaság tartozásaiért, és nem vehetnek fel osztalékot - mondta Balsai István ügyvéd a közmédián.

Az ügyvéd hozzátette, a kötelező törzstőkeemelést egy éven túl is lehet teljesíteni, a társasági szerződésben kell meghatározni, mikorra teljesül.

A törvény szerint
A törvény szerint a 2014. március 15. előtt alapított kft-knek 2016. március 15-ig kell megemelni a törzstőkéjüket, illetve meghatározni a társasági szerződésben az emelés dátumát. Ennek elmulasztása esetén a cégbíróság törvényességi felügyeleti eljárást is indíthat, aminek bírság is lehet a vége.

A legtöbb kis- és középvállalkozás a 2014. március 15. előtt érvényes 500 ezer forintos minimális tőkével működik Magyarországon. Az emelést több módon el lehet végezni, a leggyakoribb, hogy a tagok maguk emelik meg a tőkét, vagy elszámolják a nyereség terhére.

Balsai István arra is kitért, hogy a törzstőkeemelés kapcsán többféle okiratot kell elkészíteni, módosítani kell az alapító okiratot is, ami illetékmentes, de csak ügyvéd közreműködésével hajtható végre.