Vágólapra másolva!
A vád szerint egy takarékbank vezetője valótlan adatokkal igényelt ügyfelei nevében lakásépítési és -vásárlási, valamint gyermek után járó támogatásokat. A pénz végül a számlájára került.  
Vágólapra másolva!

Jelentős kárt okozó, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt vádat emelt a Győri Járási és Nyomozó Ügyészség egy mosonmagyaróvári takarékszövetkezet kirendeltségvezetője ellen, a kár több mint 27 millió forint.

Takács Péter közölte, hogy az 57 éves nő lakásépítési és -vásárlási, valamint gyermek után járó támogatáshoz (feltehetőleg csokhoz) szükséges formanyomtatványokat küldött a takarékszövetkezetből a központba, amelyek valótlan adatokat tartalmaztak, és olyan támogatásokat igényeltek, amelyekről az ügyfelek nem tudtak. A Magyar Államkincstár az összegeket átutalta, a vádlott pedig azokat átvezette saját számlájára