Az Y-generáció a részvénypiacokat is átalakítja

öröm hangulat siker fiatalok ugrás feldobott nyereség teljesítmény
Vágólapra másolva!
Az utazásban és a szabadidős tevékenységekben érdekelt vállalatok részvényei fokozatosan kiütik a nyeregből a klasszikus kiskereskedelmi cégek papírjait. Az 1980 és 2000 között született Y-generáció ugyanis egyre inkább előnyben részesítik az élményeket az anyagi javakkal szemben, ez pedig a befektetésekre is komoly hatással lehet.
Vágólapra másolva!

A részvénypiacok már eddig is reagáltak az átalakuló fogyasztói szokásokra és az Y-generáció prioritásaira. A szabadidővel és az utazással összekapcsolható részvények – beleértve a pubokat, légitársaságokat és egyes éttermeket – egyre lendületesebben hagyják le a hagyományos kiskereskedelmi papírokat, mióta a válság után elkezdett talpra állni a fogyasztói bizalom. Ezt támasztják alá a különböző szektorokat követő európai és amerikai indexek alakulása: az Y-generáció ízlését követő iparágak erősen felülteljesítenek a klasszikus kiskereskedelemhez képest – írja a Bloomberg.

Az Y-generáció fogyasztásának

elsődleges mozgatója a tapasztalat

(és nem a puszta tulajdon), mivel számukra már ez az elsődleges identitásformáló erő, amelyre a vállalatoknak is reagálniuk kell. Éppen ezért tudnak szépen futni az olyan területekhez kapcsolódó vállalatok, mint az élő sportesemények, a fesztiválok, az online játék, a megosztásra épülő gazdaság (sharing economy) vagy az utazás – hangsúlyozza Sarbjit Nahal, a Bank of America elemzője. A szakértő hozzátette, ezek azok az élmények, melyeket az Y-generáció tagjai meg tudnak osztani a barátaikkal.

Élmény és kikapcsolódás

Számszerűsítve a fentieket, a Harris Poll és az Eventbrite közös kutatása azt hozta ki, hogy

az Y-generáció 78 százaléka szívesebben fizet élményekért, mint anyagi javakért.

Ez a második világháború után (nagyjából 1946 és 1964 között) született generációnál mindössze 59 százalék. Ráadásul az Y generáció tagjainak 82 százaléka azt mondta, az elmúlt évben részt vett valamilyen élő eseményen (koncert vagy fesztivál), és 72 százalékuk tervezte növelni az ilyen kikapcsolódásokra fordított kiadásait.

Az élmény az elsődleges Forrás: 123rf.com

Szakértők szerint ennek hátterében az áll, hogy ma a fiatal fogyasztók úgy érezhetik: elég sok mindenük van, és mivel az anyagi vágyaik sok esetben kimerültek,

más csatornákon keresztül keresnek kielégülést.

Így lesznek elsődlegesek a tapasztalatok és az élmények az anyagi eszközökkel szemben.

Ezt húzza alá az is, hogy a kereskedők nem tudták teljesen bezsebelni az alacsony üzemanyagárak miatt a fogyasztóknál maradt extra pénzeket. Nagy-Britanniában, az USA-ban és az eurózónában ugyanis a legutóbbi kiskereskedelmi adatok egyaránt alulmúlták az előrejelzéseket.

Sikeres alkalmazkodás

Ezzel szemben

az Y-generáció igényeit kielégítő vállalatok igen erősek vagy egyenesen szárnyalnak.

Az olyan fapados légitársaságok, mint a Ryanair vagy az EasyJet például majdnem hétszeres növekedést könyvelhettek el a válság idején tapasztalt mélypontok óta, de az ingatlankiadásban utazó Airbnb is 25,5 milliárd dolláros értékeltséggel büszkélkedhet már.

Hamarosan pedig elindul egy olyan tőzsdén kereskedett alap is (Global X Millennial Generation ETF), amely kifejezetten az Y-generáció igényeire fókuszál. Ennek értelmében az alap olyan vállalatok részvényaiből válogat majd, amelyek többek között a közösségi média, az e-kereskedelem, a mobiltechnológia, az egészséges életmód, az utazás, a szabadidő vagy a sharing economy területein működnek.

Megosztás és megtakarítás

Mindazonáltal a fenti jelenségnek egy igazi nagy áldozata is van: a megtakarítás. Ahogy a jövedelmek csökkennek,

az Y-generáció tagjainak világszerte csupán 34 százaléka mondja azt, hogy elég pénzt tud félretenni havonta

– derül ki Nielsen 2015-ös Global Generational Lifestyles felméréséből. Nem mellékesen a fiatalok vásárlási vágyai is alaposan megváltoztak a szüleik generációjához képest. A Goldman Sachs tavalyi kutatásából például az is látszik, hogy

ezen korosztály csupán 15 százalékának elsődleges, hogy autót vásároljon,

de ugyanekkora az arány a televízióval kapcsolatban is, miközben a luxustáskák esetében csupán 10 százalékos. Ezzel szemben a Nielsen kutatása szerint az Y-generáció 10 tagjából 6 legalább egyszer elmegy otthonról enni, ami kétszerese a szüleik nemzedékénél tapasztalható aránynak.

A megosztás ereje Forrás: 123rf.com

Mindemellett az egyik legfontosabb szempont

az élmények megosztása,

mondta Jack Huang, aki 2012-ben az Y-generáció fogyasztási modelljére építve alapította meg Truly Experiences nevű vállalatát. Huang szerint

az emberek boldogságot akarnak venni,

és egy élmény három szinten is megadja ezt: először az előérzetnél és a felkészülésnél, másrészt magánál az eseménynél, végül pedig az emlékeken keresztül. Az egészhez pedig hozzájárul annak fontossága, hogy a fiatalok mindezt megosszák a barátaikkal is.