Hatalmas bírságot kapott a MasterCard

mastercard 1
Vágólapra másolva!
A Gazdasági Versenyhivatal 88 millió forintra bírságolta a MasterCardot. A cég visszaélt gazdasági erőfölényével, mert 2011. február 8. és 2013. december 31. között úgy állapította meg bankközi jutalékának mértékét, hogy az alkalmas volt versenytársak kiszorítására a piacról.
Vágólapra másolva!

Az Európai Unió Bizottsága, mint versenyfelügyeleti hatóság számos uniós szintű eljárást folytatott le a kártyatársaságokkal szemben a bankközi jutalékkal kapcsolatban.

A bankközi jutalékot Magyarországon a kártyatársaságok határozzák meg. Az uniós bizottság a VISA-val szembeni egyik eljárást a VISA kötelezettségvállalásának elfogadásával szüntette meg, ennek következtében a VISA bankközi jutalékának felső korlátja lett Magyarországon 2011 februárjától.

88 milliós bírságot kapott a MasterCard a versenyhivataltól Forrás: Mastercard

A GVH ismertetése szerint a bankkártyapiac olyan speciális piac, ahol a bankközi jutalékok emelkedéséhez vezet a piac felső szintjén elhelyezkedő bankkártya-társaságok versenye. Ennek oka, hogy a kibocsátó bankok bevételre tesznek szert a bankközi jutalékból, és így azt a bankkártya-társaságot választják, amely magasabb szinten képes meghatározni bankközi jutaléka mértékét.

A MasterCard a magyarországi kártyapiacon erőfölényes pozícióban volt a vizsgált időszakban,

és e pozícióját erősítette, hogy behozhatatlan versenyelőnyre tett szert a VISA-val szemben, utóbbi felső korlátja miatt a bankközi jutalék meghatározásában.

Forrás: MasterCard

MasterCard a fentiek tudatában olyan szinten határozta meg bankközi jutalékának szintjét, amelynek következtében tovább csökkent a MasterCard piaci erőfölénye miatt már amúgy is meggyengült verseny.

A versenyhivatal a 88 millió forintos bírság kiszabásakor a MasterCard betéti kártyáiból származó releváns árbevételének 10 százalékát vette alapul a vizsgált időszak alatt - közölte a GVH.