A szakszervezet szerint a BKV-nál nem tartják be a biztonsági szabályokat

Metrószerelvények, metrókocsi, karbantartás, BKV, régi orosz kocsik
Vágólapra másolva!
A közlekedési szakszervezet úgy tudja, a BKV karbantartókat akar elbocsátani, mert a cég szerint a szerelések elvégzéséhez nem kell annyi ember, amennyit alkalmaznak. A szakszervezet szerint a karbantartók valójában kevesen vannak, túlterheltek, a munkát gyakran csak a biztonsági szabályok megszegésével tudják elvégezni.
Vágólapra másolva!

Az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) felmérte, hogy a jelenlegi létszámmal be tudják-e tartani a szerelők és a garázsban dolgozó gépkocsivezetők a biztonsági előírásokat, írja közleményében a szervezet. Az EKSZ szerint nem tudják betartani az előírásokat.

Rendszeresen megszegik a szabályokat

A gépjárműjavításra vonatkozó biztonsági szabályzat előírásait rendre megszegve, többször egyedül végeznek el olyan munkafázist, amelyet legalább kettőnek – vagy még többnek – kellene – állítja Nemes Gábor, az EKSZ elnöke.

Szintén

létszámhiány miatt kénytelenek a garázsban dolgozó gépkocsivezetők a buszok mozgatásakor folyamatosan megszegni a KRESZ és a BKV belső szabályait,

mert csak az előírt 15 kilométeres sebesség túllépésével képesek időre forgalomba küldeni a buszokat.

Kevés az ember

Arra sincs elég ember, hogy a szerelőcsarnokok aknáiban vagy a járművek tetején az előírásnak megfelelő létszámmal dolgozzanak, vagy egyes munkafolyamatokat szabályosan szétválasztva végezzenek el, ezért

gyakran egy ember látja el azt, amit legalább kettőnek kellene.

Ez nemcsak szabálytalan, de balesetveszélyes is – szögezi le az elnök. Az EKSZ állítja:

a járművek szereléséhez szükséges megemeléseket is gyakran szabálytalanul, biztosító személyzet nélkül kénytelenek elvégezni a karbantartók,

holott előírás, hogy egy pluszembernek figyelnie, irányítania kell a folyamatot.

A szakszervezet szerint a karbantartók csak a szabályok megszegésével tudják elvégezni a munkát Fotó: Origo

A BKV szerint túl sok a karbantartó

Az EKSZ szerint a BKV létszámleépítést tervez,

amit azzal indokol, hogy több az ember, mint a munka.

Nemes szerint kifejezetten felelőtlenség arra hivatkozni, hogy a buszos teljesítménycsökkenéssel arányosan kevesebb lesz a munka a BKV-nál, hiszen ha másért nem, akkor például a jelenlegi járműpark karbantartása és a tervezett többletek – a 3-as metró felújítása idejére gondolt pluszjáratok – miatt

egyre több a feladat, amit már most is csak a munkavédelmi szabályok megszegésével, gyakran a törvényes munkaidőkeret túllépésével lehet ellátni.

Veszélyeztetik a testi épségüket

Nemes Gábor szerint bizonyítottan így is kevés a karbantartó, ezért a szakszervezet a munkavédelmi előírások megszegése miatt a szakhatósághoz fordul, ha a cégvezetés nem vonja vissza napokon belül a létszámcsökkentési tervét. A szakszervezet szerint ugyanis a karbantartók számának minimálisra csökkentésével

a menedzsment veszélyezteti az ott maradók testi épségét, és akadályozza a biztonságos munkavégzést.

Kérdeztük a közlekedési vállalatot, hogy mit reagálnak a szakszervezet állításaira. Amint válaszolnak, cikkünket frissítjük.