Fuldoklik a világ az élelmiszerben

2016.02.05. 10:40

Közel hét éves mélypontra szakadtak az élelmiszerárak januárban, ahogy élesen csökkentek a nyersanyagok árfolyamai, különösen a cukoré – derül ki az ENSZ legfrissebb adataiból. Ráadásul a 2016-os előrejelzések is számos bizonytalanságra utalnak.

Az év első hónapjában átlagosan 150,4 pont volt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) élelmiszer-árindexe. Ez év/év alapon 16 százalékos zuhanásnak számít, és a mutató 2009 áprilisa óta nem volt ilyen alacsony – írja a CNBC.

A kereskedelmileg súlyozott index a nemzetközi piaci árakat követi havi alapon, kiemelve öt kulcsfontosságú árupiaci csoportot: a főbb gabonaféléket, a növényi olajokat, a tejtermékeket, a húst és a cukrot.

A szakadó cukor

Januárban a cukor árindexe mutatta a legnagyobb esést, ahogy 4,1 százalékkal zsugorodott decemberhez képest – négy hónapja ez volt az első csökkenés. A FAO szerint a változást annak tudható be, hogy javultak a termelés feltételei Brazíliában, a világ vezető cukortermelő és exportőr országában.

Forrás: Thinkstock

A második legnagyobb csökkenést a tejtermék árindexe produkálta, 3 százalékkal ugyanebben az időszakban. Itt elsődlegesen az EU és Új-Zéland jelentős kínálata, illetve a gyenge világpiaci kereslet okozta az elmozdulást.

Ezzel együtt a gabonák és a növényi olajok mutatója egyaránt 1,7 százalékkal zsugorodott januárban, míg a hús árindexe 1,1 százalékkal esett.

Környezeti hatások

A FAO a legfontosabb világpiaci tényezők között kiemelte az általánosan igen jó mezőgazdasági kínálati feltételeket, a lassuló globális gazdaságot, valamint az erősödő amerikai dollárt. Tekintve pedig, hogy a gabonapiacon várhatóan nem lassul majd a termelés, miközben a fogyasztás csökkenhet, a FAO úgy számol, hogy a 2016-os szezon végére 642 millió tonna lehet a globális gabonakészlet, vagyis magasabb, mint az időszak kezdetén.

Előretekintve 2016-ra, a változó időjárási körülmények miatt a FAO vegyes várakozásokat vetít előre a globális termeléssel kapcsolatban. Ez elsősorban az El Niño hatásainak tudható be a gabonapiacon, különösen a déli féltekén. Az idei gabona előrejelzések erőteljesen gyengültek Dél-Afrikára nézve, és most valószínűnek látszik például a búza termésének 25 százalékos csökkenése – jegyzi meg a szervezet.

Ezzel szemben a gabonatermesztés feltételei általánosan kedvezőek Oroszországban és az Európai Unióban, miközben a téli ültetések csökkenést mutattak az Egyesült Államokban és Ukrajnában. A búza tekintetében egyébként Indiában is zsugorodás várható, köszönhetően a gyenge monszunnak és az október óta átlag alatti csapadékmennyiségnek.

A rizstermelők sincsenek könnyebb helyzetben az Egyenlítőtől délre, mivel a várakozások szerint idén egyes helyeken elégtelen csapadékmennyiség, míg máshol túlzott esőzések nehezíthetik a farmerek számára a tökéletes egyensúly kialakítását.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK