Ráfekszik a MÁV a teherfuvarozásra

Vágólapra másolva!
A MÁV Start Zrt. és a Rail Cargo Hungaria Zrt. erősíti együttműködését, ennek jelképeként mutatták be kedden az osztrák tulajdonú vasúti árufuvarozó cég logójával felmatricázott V63-as mozdonyt a Vasúttörténeti Parkban; a jármű a Rail Cargo tehervonatait továbbítja majd.
Vágólapra másolva!

Az eseményen Kovács Imre, a Rail Cargo Hungaria Zrt. elnök-vezérigazgatója kiemelte, hogy a tavalyi 32 millió tonnás forgalmuk 60 százalékát a MÁV-Start mozdonyaival és személyzetével bonyolították le, több mint 80 ezer vonatot közlekedtettek így.

Elmondta, hogy az infrastruktúra mellett az egyik legfontosabb működési feltételük a mozdonykapacitás biztosítása,

a tulajdonosuk által rendelkezésre bocsátott saját mozdonyok mellett a legnagyobb vontatási szolgáltatójuk a MÁV-Start.

A Rail Cargo Hungaria a magyar vasúti árufuvarozás mintegy 70 százalékát bonyolítja, vonataik dízelvontatását szinte teljes egészében a MÁV-Start végzi, a villanyvontatásban is jelentős szerepet vállal - ismertette.

Fejlesztenek a bevételből

Csépke András, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a vasúti személyszállítási közszolgáltatási feladat végzése mellett fontosnak tartják a vasúti árufuvarozó cégeknek nyújtott szolgáltatás növelését.

A cég árbevételének 20 százalékát a külső piacon végzett szolgáltatásokból szerzik be, ennek gerincét a vasúti vontatás adja.

A külső piaci részarány bővülése érdekében növelik a mozdonyvezetői képzést, és a motorvonat beszerzésekkel kiváltott villamos mozdonyok egy részét az árufuvarozásban állítják üzembe.
Hozzátette: a külső piacról szerzett bevételek a fejlesztést szolgálják, köztük a teherszállítási eszközpark bővítésére, a saját fejlesztésű IC+ kocsik sorozatgyártására.