A nyugdíja miatt merjen váltani

Ijesztő veszteségek a nyugdíjpénztáraknál, magánnyugdíjpénztár-tagok döntés előtt, tőzsde, bróker
Vágólapra másolva!
Növekedéssel zárták a múlt évet az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségéhez tartozó önkéntes nyugdíjpénztárak és egészségpénztárak is. Az önkéntes nyugdíjkasszák összesített vagyona 6 százalékkal 1070 milliárd forintra nőtt, az egy tagra jutó vagyon pedig 8 százalékos növekedés eredményeként meghaladta az 1 millió forintot. Jól szerepeltek a Pénztárszövetséggel együttműködő egészségpénztárak is: taglétszámuk 2 százalékkal nőtt, és az összvagyonuk is emelkedett.
Vágólapra másolva!

Kravalik Gábor, a Pénztárszövetség elnöke az önkéntes nyugdíjpénztárak eredményeiről azt mondta: 2015-ben befektetési szempontból több nehéz negyedévvel is szembesültek a kasszák, a hozamprognózisokból pedig látható volt, hogy a korábban megszokott, akár két számjegyű hozamok a következő években már nem reálisak.

Nem mindegy, hogy mennyi nyugdíjat hoz majd a postás Forrás: MTI/Krizsán Csaba

A Pénztárszövetség becslése szerint legalább 4 százalékos reálhozamot érhettek el az ÖPOSZ-hoz tartozó önkéntes nyugdíjpénztárak – fogalmazott Kravalik Gábor.

Merjenek váltani

Az elnök szerint az egyes befektetési portfóliók teljesítménye az átlagtól eltérhet. „A tagoknak érdemes megkérdezni a pénztárukat, hogy az élethelyzetük és életkoruk szempontjából a legmegfelelőbb portfólióban van-e a megtakarításuk, hiszen

a pénztártagoknak lehetőségük van portfólióváltásra,

amivel különösebb pénzügyi ismeretek nélkül is lehet, sőt, érdemes élni” – fogalmazott Kravalik Gábor.

A Pénztárszövetséggel együttműködő önkéntes nyugdíjpénztárak taglétszáma 1,063 millió fő volt tavaly év végén. A múlt év végén az önkéntes nyugdíjpénztárakban elérhető akár 150 ezer forintos, jövedelemhatártól független

20 százalék nagyságú adó-visszatérítést lehetőségét kihasználva meglódultak az egyéni tagi befizetések.

Történelmi befizetési kedv

25,8 milliárd forint volt az utolsó negyedévi tagi befizetés, ami szintén rekordot jelent az önkéntes kasszák történetében. Az egész évre vonatkozó adatok is jól mutatják a tagok aktivitását: 2015-ben az egyéni befizetések összege 65,2 milliárd forintot tett ki,

ami 7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi értéket.

Hasonlóan magas éves befizetésre még nem volt példa az önkéntes kasszák történetében.

A munkáltatók is aktívabbak voltak 2015 utolsó három hónapjában. A munkáltatói befizetések összege 9,8 milliárd forintra rúgott a múlt év utolsó negyedében, ami a harmadik negyedévhez képest 7,5 százalékos emelkedést jelentett, az egy évvel korábbi összegtől viszont 1 százalékkal elmaradt.

A portfólióváltással élni kell Forrás: AFP/Boris Roessler

Az elnök szerint a további növekedést a személyi jövedelemadó kulcsának 16-ról 15 százalékra történő csökkentése is segítheti. Az ÖPOSZ friss kutatásában a munkavállalók 53 százaléka vélekedett úgy, ha az adócsökkentésből adódó többletet a munkáltatója azonos összeggel egészítené ki, akkor ezt a pénzt nyugdíjcélú megtakarításra fordítaná.

Stabilak az egészségpénztárak is

A Pénztárszövetséghez tartozó egészségpénztárak is növekedéssel zárták 2015-öt. Összvagyonuk 2014-hez képest 1 százalékkal 45,53 milliárd forintra nőtt. „A növekedés kismértékű, de stabil volt” –mondta Kravalik Gábor. Fontos eredményként említette az elnök, hogy az egészségpénztárak összlétszáma a múlt év végén meghaladta a 740 ezer főt, ami 2 százalékos növekedésnek felel meg éves szinten.

Egyre többen csatlakoznak az önkéntes egészségpénztárakhoz Forrás: AFP/Photoalto/Odilon Dimier

Látványosan nőttek a pénztártagok egyéni befizetései: a múlt év utolsó negyedévében 6,7 milliárd forintot tett ki ez az összeg, ami két és fészerese a harmadik negyedévben elkönyvelt eredménynek, 2014 utolsó negyedévéhez képest pedig 17 százalékos bővülést jelent.

Az egészségpénztári eredményekhez hozzátartozik, hogy a befizetésekből finanszírozott szolgáltatások száma 4 százalékkal emelkedett negyedéves összevetésben. A kasszák a múlt év utolsó negyedévben 1,85 millió alkalommal,

estenként átlagosan 5800 forint értékben

finanszíroztak egészséggel összefüggő szolgáltatást.