Rászállnak az árubemutatókat szervező cégekre

bankjegy HASZNÁLATI TÁRGY kéz papírpénz pénz pénztárca TÁRGY TESTRÉSZ
Budapest, 2012. augusztus 10. Készpénzt tesz pénztárcájába egy látogató a 20. Sziget fesztivál 3. napján a budapesti Hajógyári-szigeten 2012. augusztus 10-én. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
Sem hitelnyújtásra, sem árengedmények és ajándéksorsolások reklámjára nincs már lehetősége az árubemutatót szervező cégeknek egy tavaly decemberi törvénymódosításnak köszönhetően. Három hatóság összefogott, hogy a törvényeket betartassák.
Vágólapra másolva!

A korábban jellemzően ajándékígéretekkel és hitelfelvétel ösztönzésével manipuláló vállalkozások

sok idős fogyasztót vertek át, és bírtak rá túlárazott termékek megvételére.

A területet ellenőrző hatóságok – a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) – együttműködnek a jogsértő vállalkozások kiszűrésére, szükség esetén pedig szigorúan fellépnek a vállalkozásokkal szemben.

Sokszor teljesen felesleges termékekért fizetnek Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A szigorítások kapcsán a három hatóság szerint fontos, hogy a fogyasztók, és az árubemutatókat szervezők is körültekintően járjanak el. Azt javasolják, hogy

a fogyasztók fontolják meg, ténylegesen szükségük van-e az adott termékre,

tájékozódjanak arról, az máshol mennyibe kerül, és ha ajándéksorsolás reklámját látják, hitelt kínálnak számukra, jelezzék azt a hatóságok felé.