Nehéz helyzetben a bankszektor

2016.02.12. 10:41

Bár a péntek erős korrekciót hozott a tőzsdéken nehéz helyzetben vannak a bankok részvényesei. Az európai óriások közül a Credit Suisse részvényei például már piaci értékük majdnem felét elveszítették október óta, de a tengerentúlon sem sokkal jobb a helyzet. 

A svájci Credit Suisse papírja 27 éves mélypontot is megütött csütörtökön, de az alpesi pénzintézet és a Deutsche Bank értékpapírjainak csőd elleni biztosítási prémiuma is csúcsokat döntöget – írja a Bloomberg. Bár a csütörtöki hatalmas zuhanás után a péntek erős korrekciót hozott (a Credit Suisse árfolyama a délelőtt közepén 4,5 százalék körüli plusszban járt az előző napi záráshoz képest, az jól látszik, hogy az európai bankok kapják a legnagyobb pofonokat, mivel a piacok még mindig bizonytalanok az öreg kontinens bankrendszerének egészségével kapcsolatban.

Forrás: AFP/Fabrice Coffrini

A befektetők ráadásul hajlamosak menekülőre fogni, ha a gyengeség jeleit látják. A Société Générale például csütörtökön bejelentette, hogy idén elvétheti a kitűzött profitcéljait, és a vállalat papírja esett is 13 százalékot, ami a legnagyobb zuhanás 2011 óta. Az említett Credit Suisse és a Deutsche Bank is lehangoló eredményekről jelentett a közelmúltban, elriasztva a részvény- és a kötvénytulajdonosokat egyaránt.

Nem kímélték az amerikai pénzintézeteket sem. A JPMorgan papírja például 2 éves mélypontra esett, miután az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnöke bejelentette, hogy még egyszer át kell gondolni a negatív kamatok lehetőségét, amennyiben az amerikai gazdaság megtorpan. Ez egyébként nem riasztotta el a bank vezérigazgatóját, Jamie Dimont attól, hogy 500 ezer JPMorgan részvényt vásároljon 26,6 millió dollár értékben. A pénzintézet részvénye a hírre emelkedésnek indult a New York-i kései kereskedésben.

Kihívások mindenütt

A problémák azonban nem korlátozódnak a részvénypiacokra. A bankok bedőlése ellen kötött biztosítások felárai szintén 3 éves csúcsra ugrottak a 30 vállalatot követő Markit iTraxx Europe Subordinated Financial Index alapján. A Deutsche Bank nehézségei körüli félelem például már kézzelfogható a hitelderivatíva piacokon, ahol a veszteséges elleni biztosításért folytatott rohanás eltorzította az árakat.

Forrás: REUTERS/Ralph Orlowski

Mindeközben persze a bankok igyekeznek leszögezni, hogy sziklaszilárd lábakon állnak, és a teljesítményeik elszakadtak a piaci mozgásoktól. Ezzel szemben a globális befektetési banki és kereskedési bevételek idén valószínűleg 8,7 százalékkal 168 milliárd dollárra csökkennek majd – mondják a Morgan Stanley elemzői.

Az olaj és a félelem

Különösen kellemetlen a bankok számára, hogy a tartósan alacsony olajár megnehezíti egyes hitelfelvevő olaj- és gázvállalatoknak a fizetést. A Bank of America elemzői úgy számoltak, hogy az európai hitelintézetek mintegy 27 milliárd dollár érétkű veszteséggel kell szembenézzenek az energiaszektor vállalatai felől.

Az európai bankok azért vannak nehéz helyzetben, mert nem követték a versenytársaikat, és kemény döntéseket hoztak a tőkeemelések, illetve a működési átalakítások miatt – mondta a Bloombergnek még szerdán John Mack, a Morgan Stanley korábbi vezérigazgatója. Az emberek érezhetően megijedtek, és aggódnak a bankrendszer miatt, mivel nem látnak túl nagy növekedést Európában. Ezek a bankok a múltban túlságosan agresszívek voltak. A rövid válasz az, hogy most vissza kell térniük az alapokhoz – tette hozzá Mack.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK