Ennyire hajtson, aki nemzetközi sikerre vágyik

Vágólapra másolva!
A Lindab a piacvezető vállalatok közé profilgyártásban és légtechnikában. Az évről évre jobb eredményekben nemrég a társaságcsoport magyarországi leányvállalata, az ELI-ALPS innovációs projekt is kivette a részét. Ennek keretében a Lindab Kft. sikeresen kapcsolódott be a szegedi lézerkutató központ felépítésébe.
Vágólapra másolva!

A világszerte 32 országban jelenlévő Lindab csoport 8 százalékkal növelte a forgalmát 2015-ben, amihez a cégcsoport magyarországi leányvállalatának eredményessége, illetve a Lindab Kft. által megvalósított projektek is hozzájárultak. A 2015-ös magyarországi munkák közül kiemelkedik az ELI-ALPS elnevezésű innovációs projekt.

Az ELI – azaz nagyteljesítményű lézereken alapuló kutatások (Extreme Light Infrastructure) – projekt keretében Szegeden lézerkutató központ jött létre. A projektet vezető Európai Kutatási Infrastruktúrák Stratégiai Fóruma (ESFRI) pedig a Lindab Kft.-t választotta ki a projekt fő légtechnikai beszállítójának. A Lindab gondoskodott a létesítmény teljes légtechnikai eszközparkjának szállításáról és kiépítéséről, ezzel közel 1,2 millió euróval járult hozzá a megvalósításhoz.

Negyedszázada a magyar piacon

A Lindab Kft. a Lindab Group leányvállalataként 25 éve van jelen Magyarországon, légtechnikai rendszerekhez és könnyűszerkezetes épületekhez fejleszt, gyárt és értékesít minőségi termékeket és összetett megoldásokat. A vállalat termékeit az agrár- és ipari termelésben, az energetikában, a lakó- és irodaházak korszerűsítésében, valamint a honvédelem területén is haszonsítják. A Lindab termékeit és szolgáltatásait a prémium minőség, a könnyű szerelhetőség, valamint az energiahatékonyság és a környezettudatosság jellemzi. Az ipari szegmens az értékesítés 80, a lakossági építőipari piac az értékesítések 20 százalékát teszik ki.

Sulyok András, a Lindab Group magyarországi country menedzsere szerint az, hogy a magyarországi divízió kiváló évet zárt akkor is látszik, ha a 2015-ös üzleti számok még nem véglegesek. „Magyarországon tavaly a légtechnikai és a profilüzletág is jelentős növekedést ért el, összességében további bővülést várunk idén is” – mondta. A cégvezető kiemelte, a hazai piacon komoly potenciál mutatkozik a tetőbiztonsági és épületszellőztetési kondíciók javítása terén, de olyan agrárvállalatoktól is szép számmal kaptak ajánlatot, amelyek csarnoképítést terveznek. A társaság légtechnikai üzletága is több ipari nagyprojektet valósíthat meg.