Vágólapra másolva!
A felszámoló már kilencedszer ír ki pályázatot a 2012-ben becsődölt Kapuvári Hús vagyonára. Az irányár 803 millió forint. A potenciális vevőknek nem kell vállalniuk, hogy újranyitják a gyárat, de a vagyont csak egyben vehetik meg.
Vágólapra másolva!

Újabb, sorban a kilencedik pályázatot írta ki a Kapuvári Hús Zrt. vagyonelemeinek értékesítésére a felszámoló Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. (NRN Kft.).

A kiírás üzemeltetési kötelezettséget nem tartalmaz,

de a négy vagyoncsoportba szedett eszközökre továbbra is egyben várnak ajánlatot.

803 millió az irányár

Kovács Csaba, a felszámoló társaság ügyvezetője elmondta, hogy

az üzem, a gépek, az út és az egyéb követelések minimum irányára összesen 803,4 millió forint.

A pályázatokat március 21-ig lehet benyújtani az Elektronikus Értékesítési Rendszeren (EÉR) keresztül. Hozzátette: a jelenlegi kiírás már nem érinti a Kapuvári Bacon Kft. eszközeit, mert azokat tavaly eladták.

2012-ben ment csődbe

A Kapuvári Hús Zrt. 2012 szeptemberében állt le, felszámolását októberben rendelte el a bíróság. A gyárban működő másik cég, a Kapuvári Bacon Kft. 2012. november végén jelentette be, hogy elbocsátja alkalmazottjait, fizetésképtelensége miatt decemberben a bíróság elrendelte a cég felszámolását.

A vezetők ellen nyomoznak

A felszámolás alatt álló Kapuvári Hús Zrt. tartozása mintegy 9 milliárd forint.

A társaság egyes vezetői ellen büntetőeljárást indítottak

a pénzügyi nyomozók különösen nagy értékű költségvetési csalás megalapozott gyanújával - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2015. június 4-én, miután a cég felszámolóbiztosa felmentette a NAV-ot az adótitok megtartásának kötelezettsége alól.

A cég vezetői ellen nyomoznak Forrás: MTI/Matusz Károly

Az akkori tájékoztatás szerint a Kapuvári Hús 18 alkalommal kért fizetési könnyítést az adóhivataltól, azonban hátralékát a méltányos fizetési feltételek ellenére sem rendezte.

Az államot megillető, eddig megállapított adóhiány a szankciókkal együtt 2,9 milliárd forint,

aminek nagy része már jogerős követelés, másik részének ügyében a hivatal új eljárást indított, miután a Győri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2015. május 21-én erre kötelezte.