Néha a menekülés a legjobb befektetés

2016.03.01. 17:04

Az idei évkezdés igencsak kemény volt a kockázatos befektetési eszközök számára, ahogy számos globális benchmark belecsúszott a medvepiacba. Mindazonáltal így is volt néhány olyan izgalmas eszköz, amely nemcsak biztonságos menedékként működött, de elég szép hozamokkal is kecsegtetett.

Miközben a Citi elemzői már a globális gazdaság „halálos spirálját” vizionálták februárban, egyes befektetők igyekeztek olyan helyekre menekíteni a tőkéjüket, melyek nem csupán védelmet nyújtanak a felfordulás ellen, de jól is lehet keresni rajtuk. A CNBC összeállított egy listát a legjobb és legizgalmasabb és egyes esetekben talán meglepetésként ható eszközökről, melyek február 26-ig kiválóan teljesítettek az év eleje óta.

Arany

A legkevésbé meglepő eszköz, amely az év elejétől kirobbanóan teljesített, az arany. A hagyományosan is biztonságos menedékeszköznek számító nemesfém ugyanis általában is vonzza a tőkét a piaci turbulenciák idején. Az elmúlt évek csapkodását követően idén azonban közel 16 százalékkal emelkedett a dollárral szemben, és még jobban teljesített a fonttal szemben, melyet erősen megcsaptak a „Brexittel”, Nagy-Britannia EU-ból történő esetleges kilépésével kapcsolatos félelmek.

Forrás: AFP/Ozan Kose

Az idei év egyik kulcsfontosságú fejleménye az arany eddig látott lendületes ralija – mondta Simon Derrick, a BNY Mellon devizastratégája.

Szlovákia

Talán nagyobb meglepetést jelent, de a CNBC összeállításában kiemelt helyet kapott a szlovák piac. A globálisan elég kicsinek számító SAX index ugyanis 9 százalék körül erősödött idén, miközben a szomszédunk gazdaságát relatíve igen erősnek tartják az elemzők. Ráadásul a pozsonyi részvénypiacot nem követik túl sokan, így viszonylag alacsony a kereskedési volumen és a piaci kapitalizáció.

Biotika

Hogy tovább erősítse a szlovák vonalat, az elemzés külön ki is emel egy vállalatot a SAX indexről, jelesül a biotechnológiában utazó Biotikát, amely komolyan hozzájárult a mutató emelkedéséhez. A papír közel 44 százalékot emelkedett 2016-ban, és ezzel Pozsony legjobban teljesítő részvénye volt. A vállalat egyébként 52 millió dolláros piaci kapitalizációval bír (csak összehasonlításképpen, az Apple piaci értéke 532 milliárd dollár). A SAXteljes kapitalizációja 62 milliárd euró. 

Newmont Mining Corporation

Érdemes egy kicsit átugrani az amerikai piacra, mert ott is vannak rejtett kincsek. Olyannyira, hogy miközben a nyersanyagokban utazó cégek igencsak szenvednek a világban, az S&P 500-on jegyzett Newmont Mining Corporation fényes csillagként ragyog. A globális bányacég „trükkje”, hogy jelentős aranykitettséggel rendelkezik, aminek következtében jó színben tűnik fel a befektetők szemében, a szélesebb körű piac gyengesége mellett is.

A felfordulásban is felragyok egy-egy bányavállalatForrás: AFP/Pt Newmont Nusa Tenggara

A vállalat papírja egyébként 40 százalékot szárnyalt idén, és a Deutsche Bank csütörtökön 26-ról 28 dollárra emelte meg a részvény célárát.

Csillogó bányászok

A Londonban jegyzett bányavállalatok közül szintén vannak néhányan, melyek visszanyerték a befektetői bizalmat. Ilyen a Rangold Resources, az Anglo American, illetve a Glencore. Ezek a részvények nem is olyan régen még komoly pofonokat kaptak, de mivel egyre többen vélik úgy, hogy a nyersanyagok lejtmenete elérhette a mélypontot, a felpattanások sem maradtak el. A Glencore például egészen 42 százalékot emelkedett péntekig, jóllehet még mindig 74 százalékkal van a kezdőára alatt, amellyel 2011-ben tőzsdére lépett.

A Glencore egyébként kedden tette közzé, hogy a 2015-ös év több mutatóban is az eddigi legrosszabb volt a vállalat számára. Ennek következtében közép-európai idő szerint kedd délelőtt a vállalat részvényei több mint 5 százalékot estek.

Michael Kors

Elhagyva a bányákat és a nyersanyagokat, van egy olyan kiskereskedelmi cég, amely lényegében egyetlen napos teljesítménye alapján került fel a listára. A Michael Kors ugyanis több mint 20 százalékot izmosodott február 2-án, miután a táskáiról híres divatcég olyan bevételi és profitszámokat tett közzé, melyeksimán lenyomták az elemzői várakozásokat. Az év eleje óta 41 százalékot emelkedett a papír, ám hozzá kell tenni, hogy még így is nagyjából 43 százalékkal marad el a 2014 elején elért mindenkori csúcsától.

A thai részvénypiac

Az év eleje óta néhány ázsiai piac is szépen teljesített, ahogy enyhültek a félelmek azzal kapcsolatban, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kamatemelési ciklusa lesújtóan hat a régió gazdaságaira. Ilyen volt a thaiföldi tőzsde (SET) is, amely 4,3 százalék körüli emelkedést produkált idén. Az MBMG International elemzője szerint itt egy „megkönnyebbülés-raliról” van szó, melyet elsősorban a tavaly igencsak túladott fizetőeszköz hajt.

Vannak még csodák az ázsiai tőzsdéken isForrás: Imaginechina/Chen kang - Imaginechina/Chen Kang

Mindazonáltal Paul Gambles arra is figyelmeztetett, hogy a befektetőknek igazán szimpatikus blue-chip papírok a jelenlegi szinteken nem nevezhetők olcsóknak, és elképzelhető, hogy igencsak nehéz éve elé néznek.

Japán jen

A jen ismét visszaszerezte a biztonságos menedék rangját, miután a japán jegybank eszközvásárlási programja komolyan gyengítette a szigetország fizetőeszközét. A jennek az sem segített korábban, hogy a Bank of Japan negatív tartományba vágta a kamatokat. Noha a dollár a jennel szemben nem is olyan régen még a 120-as szinten állt, mára visszatért a 113-as szintre.

Állampapírok

Az államkötvények az aranyhoz hasonlóan szintén klasszikus menedékeszközök, különösen a 10 éves japán állampapír. Ennek hozama éppen a közelmúltba nézett be először nulla alá, és folyamatosan csökken. Ez pedig azt jelenti, hogy jelenleg a befektetőknek kell fizetniük azért, hogy japán államadósságot tartsanak.

A varázslatos kínai

A lista talán legizgalmasabb résztvevője egy kínai cég, a Jiangsu Jingshen Salt & Chemical Industry. Miközben ugyanis a Shanghai Composite Index a piaci turbulenciák egyik leginkább ingadozó részét képezi, az újonnan tőzsdére lépett vállalatok közül sokan jól teljesítenek. Az elsősorban ipari sóban utazó Jiangsu Jingshen Salt & Chemical Industry az egyik legjobb példa erre, amely újévkor dobta piacra részvényeit, melyek azóta nagyjából 250 százalékot emelkedtek.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK