Nem épül Matolcsy-borozó

Vágólapra másolva!
A Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány Magyarországon egyedülálló, nemzetközi oktatóbázissal és hallgatói körrel rendelkező, angol nyelvű interdiszciplináris doktori iskolát hoz létre a Régi Budai Városháza épületében, amely évek óta romos állapotban, üresen állt.
Vágólapra másolva!

A tervek szerint az épület földszinti szintje mindenki számára nyitott lesz, ezen a szinten étterem, kávézó, valamint magyar borokat és a hazai kézműves termékeket (például sajtokat, tejtermékeket) népszerűsítő szakbolt és egy angol nyelvű könyvesbolt kap helyet.

A kereskedelmi egységeket nem az alapítvány fogja üzemeltetni – olvasható az alapítvány közleményében, amelyet azért adtak ki, mert a Magyar Narancs korábban azt írta: Matolcsyék nyitnak borozót a Várban, de a jegybanki törvény módosítása miatt már nem tudhatjuk meg, hogy mennyiért.