Változott a munkanélküliség Franciaországban

közmunka
Nyíregyháza, 2014. július 7. Egy közfoglalkoztatott fiatalember turisták által hátrahagyott szemetet szed Nyíregyházán, a sóstói erdőben 2014. július 7-én. A Nyírségi Erdészeti (Nyírerdő) Zrt. foglalkoztatásában 815-en dolgoznak szeptemberig a közfoglalkoztatási programban az északkelet-magyarországi állami tulajdonú erdőkben. MTI Fotó: Balázs Attila
Vágólapra másolva!
Nemzetközi felmérés szerint enyhén csökkent a munkanélküliségi ráta Franciaországban a tavalyi év utolsó negyedében, a francia adatok alapján viszon épp, hogy nőtt.
Vágólapra másolva!

A francia statisztikai hivatal (Insee) csütörtökön közölte, hogy a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) módszertana alapján készült felmérés szerint október-decemberben 0,1 százalékponttal, 10,0 százalékra csökkent a gazdaságilag aktív városi lakosok körében a munkanélküliség aránya, a tengerentúli területeket is beszámolva pedig ugyancsak 0,1 százalékkal, 10,3 százalékra mérséklődött.

A franciaországi városokban élő

munkanélküliek száma 47 ezerrel, 2,86 millióra csökkent december végére.

A tavalyi egész évet tekintve a városokban 0,1 százalékkal, egész Franciaországban pedig 0,2 százalékkal esett vissza a munkanélküliségi ráta.

Kétféle számítás

A felmérés hibahatára +/-0,3 százalékpont. Az Insee nemzetközileg elismert munkanélküliségi rátáját jóval kevésbé szigorú kritériumok alapján számítják, mint a francia állami Munkaügyi Központ. Az állami foglalkoztatási szolgálat 3,58 millió munkanélküli városlakót tartott nyilván december végén, 88 200-zal, 2,5 százalékkal többet, mint 2014 végén.

Az Insee által számított foglalkoztatási ráta a 15-64 éves korosztályban a tavalyi harmadik és negyedik negyedévben egyaránt 64,3 százalékon állt, több mint 25,5 millió ember dolgozott. Az év végén meghatározatlan munkaidejű szerződéssel foglalkoztatták a 15-64 éves korosztály 48,6 százalékát,

0,5 százalékponttal kevesebbet, mint 2014 végén.

A határozott idejű és ideiglenes szerződéssel rendelkezők aránya 0,5 százalékponttal, 7,4 százalékra emelkedett.

Magyarországon a 15-64 éves korosztályban hasonló a foglalkoztatottság, 64,5 százalék a KSH januári adatai szerint. A KSH mérési módszerei inkább az Insee nagyvonalú módszerét idézik, mivel a közmunkásokat és a külföldön dolgozó magyarokat is a foglalkoztatottak közé számolják.

Ők együtt közel 240 ezren vannak,

ami a korosztályban a dolgozóként jegyzettek arányát több mint 7 százalékkal növeli.