Tiszta az út az euró zuhanásához

2016.03.06. 15:26

Számos tényező gyengítheti az eurót a jövőben az Európai Központi Bank újabb élénkítésétől, a menekültválságot át Nagy-Britannia kilépéséig. Az elemzők éppen ezért arra kívánnak választ keresni, hogy meddig süllyedhet a közös valuta árfolyama, ahogy széles körben arra számítanak, hogy az eurójegybank újra akcióba lép.

Vannak monetáris kockázatok, vannak politikai kockázatok az EU-n belül, és fennállnak geopolitikai kockázatok az Unión kívül a menekültválsággal, miközben a régió növekedése elég gyenge – mondta a Bloombergnek Frances Hudson, az Standard Life Investments edinburghi stratégája. Hozzátette, megvan az esély arra, hogy egy negatív spirál induljon be.

Az elmúlt hónapban az euró volt a font után a legrosszabbul teljesítő vezető fizetőeszköz, ahogy a héten négyhetes mélypontot ért el a dollár ellenében. A kereskedői várakozások ugyanis nyugtalanságot vetítenek előre a következő 6 hónapban, és a világ leginkább kereskedett devizapárjának várható kilengéseit jelző index 2012 óta nem látott magasságokba emelkedett. Ekkor jelentette be egyébként Mario Draghi, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke, hogy kész bármit megtenni, amit szükséges az euró védelmének érdekében.

A gyengeség jele

Jóllehet a közös fizetőeszköz gyengülése segítheti is a régió gazdaságát az export élénkítésén keresztül, a jelenlegi gyengülés inkább az EU problémáira utal. A britek EU-tagságáról szóló június 23-i népszavazás ugyanis azzal fenyeget, hogy a „Brexittel” komoly kereskedelmi és politikai csapások érhetik az Uniót. Eközben a menekültválság következtében egyre inkább szigorodik a szabad mozgás, ami szintén korlázotta a javak áramlását.

A britek uniós tagsága kiemelt fontosságú a régió számáraForrás: AFP/Oli Scarff

Ezzel együtt az előrejelzők már készülnek a jövőbeni mozgásokra. A Morgan Stanley például arra számít, hogy az év végére elég nagy valószínűséggel paritásig esik majd az euró a dollárral szemben. A bank devizastratégája, Hans Redeker hozzátette azonban, hogy 96 centig kell majd csökkenteniük az előrejelzésüket, amilyen szintre 2002 óta nem volt példa.

Ráadásul Redeker nincs egyedül. A Bloomberg által megkérdezett elemzők mintegy ötöde úgy nyilatkozott, hogy az év végére összejön az euró/dollár paritás.

Rejtélyes erő

Miközben pedig számos politikai nehézség és rányomja a bélyegét az euró jövőjére Írországtól Spanyolországon keresztül Portugáliáig, a közös valuta a 17 éves történelme során már sok vihart átvészelt. A friss kockázatok pedig eddig nem is nagyon tudták kimozdítani az 1,05 és 1,15 dollár közötti tartományból, melyben az elmúlt év kereskedésének nagy része folyt. Éppen ezért a Bloomberg által megkérdezettek medián becslése 1,08 dolláros árfolyam 2016 végére.

Forrás: http://greece.greekreporter.com/files/500-euro.jpg

Igazán érdekes, hogy az euró vajon miért nem tudott érdemben gyengülni – teszi fel a kérdést a BlackRock vezető befektetési stratégája, Ewen Cameron Watt. Meglátása szerint ennek oka az európai folyó fizetési mérleg többlet, és az ebből fakadó euróhiány, lehet.

Mindazonáltal bár az EKB az élénkítésével segítheti a régió gazdaságát, a kereskedelem támogatása kiemelt fontosságú lenne a válságból való masszív kilábaláshoz – jegyzi meg az elemzés. Nem véletlenül aggódnak tehát a befektetők a jelenlegi fejlemények miatt, és nem véletlenül jegyezte meg a napokban Angela Merkel német kancellár, hogy az euró ereje a javak, a szolgáltatások és az emberek szabad mozgásán alapul.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK