Az árubemutatókra panaszkodnak a legtöbbet

nyugdíjas otthon ház Újszász
Zagyvaparti idősek otthona
Vágólapra másolva!
A Budapesti Békéltető Testülethez 2015-ben 4377 panaszt nyújtottak be a fogyasztók, a 15 százalékos növekedés 2014-hez képest azt mutatja, hogy a fogyasztók egyre jobban ismerik jogaikat és élnek a lehetőségekkel - mondta Baranovszky György, a BBT elnöke.
Vágólapra másolva!

2014-ről áthúzódó ügyeket is figyelembe véve, tavaly 4242 ügyet zártak le,

az ajánlás 84 százalékát pedig teljesítik az érintettek.

Fotó: Polyák Attila - Origo

A BBT elnöke úgy értékelte, hogy a fogyasztóvédelmi törvény módosításának köszönhetően a cégek együttműködési hajlandósága kedvezően alakult, a jogszabály szeptemberi hatályba lépésétől számítva tavaly 10 esetben jelezték a hatóságnak a cégek erre vonatkozó szabálysértését, illetve 2 cég nem jelent meg személyesen az eljáráson.

Baranovszky György elmondta, hogy továbbra is

a kereskedelemmel, a hírközlési és parkolási ügyeket is tartalmazó egyéb szolgáltatással,

a közüzemi szolgáltatással, a fogyasztói csoportokkal és az utazási ügyekkel kapcsolatos ügyekben fordulnak a testülethez a fogyasztók, és sajnálatos módon

nem csökken az árubemutatókkal kapcsolatos panaszok száma

a törvényi szigorítást követően sem. Ilyen bemutatókra többbnyire nyugdíjasok járnak.

Határokon átnyúló viták

Az elnök beszámolt arról is, hogy a testületet egyre többen keresik fel tanácsadásért, 2015-ben 5168 megkeresés volt, szemben a 2014. évi 5008-cal.

Baranovszky György úgy látja, hogy

áttörést hozhat a határon átnyúló fogyasztóvédelmi viták rendezésében az online vásárolásokra bevezetett webfelület,

amelyet az Európai Unió elindított. A határon átnyúló alternatív vitarendezésben a webfelületen és a hagyományos eljárásban a testület kizárólagos jogot kapott Magyarország esetére a pénzügyek kivételével.

Az idei évre vonatkozóan a testület elnöke úgy látja, a két hónap alatt beadott 855 megkeresésből arra lehet számítani,

és a határon átnyúló online vitarendezés lehetősége még inkább növeli a fogyasztói jogok érvényesítését.