A reklámszövetség ellenzi a bankokra kényszerített kormánypropagandát

Vágólapra másolva!
A Magyar Reklámszövetség aggályosnak tartja a kormányzati beavatkozást a banki kereskedelmi hirdetésekbe, és a vonatkozó rendelet visszavonását szorgalmazza.
Vágólapra másolva!

A szervezet szerdai közleményében emlékeztet arra, hogy a miniszterelnök kabinetfőnökének rendelete a családi otthonteremtési kedvezményre, valamint az otthonteremtési kamattámogatásra vonatkozó reklámok és hirdetések részletes szabályairól szombaton jelent meg a Magyar Közlönyben.

Az MRSZ hangsúlyozza: a szövetség a hirdetések tartalmát egyértelműen a hirdető szuverén területének tartja, szerintük a reklám olyan költséges befektetés, amelynek célja, hogy az az elérni kívánt hatás révén megtérüljön.

A szervezet a közlemény szerint semmiféle olyan hatósági kötelezvényt nem tart elfogadhatónak, amely nem a fogyasztó érdekeinek védelmét célozza, mint például a gyógyszerreklámok esetében a kötelező fogyasztói tájékoztatás.

A szakmai szövetség szerint a "Magyar Reformok Működnek - Otthonteremtési Program arculat használatával kapcsolatos jogszabály" alapján a kormányüzenetekre eső kötelező reklámidő, reklámfelület aránya a reklámhatás rovására mehet, mert a megnövekedett hirdetési felület vagy szpotidő növeli a hirdetői költségeket, ami semmiképpen nem elfogadható.

Ezen kívül a médiatulajdonosoknak a jelenleg érvényes gyakorlat szerint jogukban áll úgynevezett második hirdetői felárat kérni, ha egy hirdetőn kívüli másik termék vagy szolgáltatás is megjelenik a hirdetésben. Így a kormány akár többletköltség finanszírozására is kényszerítheti a banki szolgáltatókat, úgy, hogy a bankok ezért semmiféle ellenszolgáltatást nem kapnak - írja közleményében a Magyar Reklámszövetség.

- A bankok a kormány által biztosított lakáshitelt és a kormány által garantált lakástámogatást árulják és pénzt is keresnek rajta - reagált a Reklámszövetség közleményére a Kormányzati Tájékoztatási Központ. Szerintük amikor a szövetség megszólal, nem az emberek, hanem a bankok érdekeit képviseli.