Kétmilliárdot költöttek rá, mégsem érzünk belőle semmit

Erzsébet, az év BKK ellenőre a Deák téri metrómegállón 2016 január 27-én Grimm Balázsnak
Erzsébet, az év BKK ellenőre a Deák téri metrómegállón 2016 január 27-én Grimm Balázsnak
Vágólapra másolva!
Eddig mintegy 6,6 millió eurót, vagyis kétmilliárd forintot fordított a BKK az elektronikus jegyrendszer kiépítésére. 2018-ban már indulhat is az új rendszer. 
Vágólapra másolva!

A közönség még nem sok mindent lát abból, hogy mit tett eddig a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. az elektronikus jegyrendszer bevezetése érdekében. A BKK eddig két ütemben – 2015. áprilisban és decemberben – több mint 6,665 millió eurót,

vagyis mintegy kétmilliárd forintot lehívott

már a rendelkezésre álló hitelkeretből – írja a Világgazdaság.

Az elektronikus jegyrendszer bevezetését az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) 54,5 millió euró értékben finanszírozza, míg a Fővárosi Önkormányzat mintegy 4,3 milliárd forintot bocsát a BKK rendelkezésére.

2018-tól már e-jegyrendszer lesz, egy készülék ellenőrzi majd a jegyek és bérletek érvényességét Fotó: Szabó Gábor - Origo

A BKK annyit közölt, első lépésként több száz BKK-s dolgozó tavaly decemberben megkapta a tesztkártyát, és megkezdődött az elektronikus jegyrendszer első próbaüzeme. Jelenleg azonban még csak a kibocsátást tesztelik, a kártyát még

nem tudják a kártyabirtokosok használni, mert még nem helyeztek el egyetlen kártyaleolvasót sem.

A központi hardver- és szoftverrendszerek, adatkapcsolatok és tranzakciós rendszerek elkészítésén is dolgoznak. Az érvényesítő készüléket 2017. decemberig helyezik ki. Valamint 2500 járműre (buszra, trolira, villamosra) tízezernél is több új érvényesítő készülék kerül. A metró mellett a kapuval nem lezárható HÉV-állomásokra 450 érvényesítő készüléket telepít a BKK.