A Széchenyi Tőkealap egy egyedi szennyvíztisztítási megoldásokat fejlesztő és értékesítő magyar vállalkozásba fektet 240 millió forint értékű kockázati tőkét. A Cyclator Kft. a szennyvíz- és iszapkezelő telepek tervezését, kivitelezését végző UTB Envirotec Zrt. leányvállalata, amely az anyacég innovációjaként létrehozott fejlesztésével és értékesítésével foglalkozik. Mivel az önkormányzatok és a szennyvízkezelésben érintett társaságok is keresik a legújabb és hatékony technológiát, országszerte számos helyen alkalmazzák már a cég fejlesztését.

A Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) fejlesztési irányai közt az ivóvíz- és szennyvízfejlesztés kiemelt terület a 2014-2020-as fejlesztési időszakban. „Magyarország számára fontos cél a szennyvizek okozta környezetterhelés csökkentése és megelőzése, illetve a települési szennyvízrendszerek hatékonyabb működtetése. Ehhez a Cyclatorhoz hasonló hazai cégek fejlesztéseikkel nagymértékben hozzá tudnak járulni. Ezért is kiemelt célterületként határoztuk meg az ágazatot. A Cyclator technológiája már több magyarországi településen is bizonyított, és úgy látjuk, hogy a tapasztalt cégvezetés nemcsak hazai, de akár nemzetközi szinten is képes komoly eredményeket elérni" – mondta el Csuhaj V. Imre, a Széchenyi Tőkealap elnök–vezérigazgatója.

A Cyclator eljárás jelentős előnye a piacon elérhető más megoldásokkal szemben, hogy egyszerűsíti és rugalmasabbá teszi a szennyvíztisztító rendszer üzemeltetését. Mivel a szakaszosan működő technológia biztosítja a nyers szennyvíz folyamatos befolyását, nincs szükség szennyvíz-kiegyenlítő medencére, illetve nagyobb lesz az energia-megtakarítás is.

Az SZTA jelenlegi tőkebefektetésének fő célja a műszaki és fejlesztési költségek finanszírozása. A vállalkozás a befektetésnek köszönhetően 8 fős létszámbővítést tervez - olvasható a tőkealap közleményében.